Kesztölc Kestúc

keresés

Döntött a kormány: 9,5 milliárd forint jut a Rajkától Dömösig tartó bicikliútra. 

Jövőre elkezdődhet annak a kerékpárútnak az építése, amelynek köszönhetően Süttőtől Dömösig, vagy akár Szentendréig biciklizhetünk. Az EuroVelo6 kerékpárút több településen a Duna-parton, de például a Tát-Esztergom szakaszon a gát tetején halad majd.

Jó hír olvasható a kerékpárosoknak a Magyar Közlöny 107. számában. Elkészülhet a régóta várt bicikliút, amely Rajkát Dömössel köti majd össze. A 171 kilométeres szakaszra 9,5 millió forintot különít el a kormány a 2018-2019-es költségvetésben.

Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője, a megye fejlesztési biztosa a Hídlapnak elmondta: még februárban, Győrben tartottak egy fórumot az érintett területek országgyűlési képviselői és megyei elnökei, akik felkérték a miniszterelnököt, hogy gyorsítsa fel a már régóta húzódó beruházást.

Kifejtette: július 4-én jelent meg az a kormányhatározat, amelyben olvasható, hogy az EuroVelo6 kerékpárút leghosszabb, magyarországi szakasza 9,5 milliárd forintból megvalósulhat. A tervek szerint 2018-ban elkezdődnek a munkálatok és 2019-ben fejeződnek be.

Az államtitkár hozzátette: külön öröm, hogy a Dömös-Szentendre szakaszról is született határozat, így Süttőtől egészen Szentendréig élvezhető majd kerékpárral a Dunakanyar szépsége.

A szakaszon több turisztikai fejlesztés is folyamatban van, épül például a dömösi látogatóközpont és a kerékpárútnak az esztergomi turizmus szempontjából is hatalmas jelentősége lesz.

Az EuroVelo utakat az egész kontinenst átszelő kerékpártúrákra tervezik, a már meglévő bicikli utak összekötésével. Magyarországon két útvonal halad át, az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig az EV6 és EV11.

Borítókép: Hainraffy Kata festmenye

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.