Kesztölc Kestúc

keresés

Megpörkölte már a lábát a Szent Iván Éji tüzekkel? Idén ugye már hallani sem akar róla... Nos, akkor mi megmutatjuk Önnek, hogy másképp is el lehet tölteni az év legrövidebb éjszakáját! Június 24-én fővárosi és vidéki múzeumok lesik a tartalmas szórakozásra vágyó közönség kívánságait. A programkínálatot számos egyetem, könyvtár, galéria kínálata színesíti...

Június 24-én, 18 órakor a Múzeumok Éjszakája ünnepélyes megnyitójával kezdődik a maratoni kultúratúra a Vármúzeumban, ahol bemutatkoznak az esztergomi Múzeumok Éjszakájának résztvevői és persze ajánlják majd programjaikat is. Az idei Éjszaka köszöntő zenéjét a StrigoniumConsortRégizeneiEgyüttes játssza. A kultúra széles palettáját felvonultató eseményről programfüzet készül, hogy aznap minden korosztály megtalálja a bőséges kínálatban a neki leginkább tetsző eseményeket.
A Művelődés házában a Musical Akadémiai növendékeinek műsorával kezdenek, majd a Budapesti Műegyetem építészhallgatóinak fotókiállítása lesz megtekinthető, este 9-től pedigHrabal: Nyiratkozások Sörgyári capriccio monodrámája várja nagyérdeműt. Később Takáts Eszter és zenekara szórakoztatja a közönséget. A Babits Mihály Emlékházban az irodalomra éhesen érkezőket vendégváró ínyencségek várjákBabitsék konyhájából, és maradva az éhes gyomor tematikánál a Nyugat gyomra c. irodalmi dokumentumjátékot vetítik.A házban megvásárolt jegyek mellé „süti-jegyet” kapnak a látogatók, amelyet Babitsék ebédlőjében, irodalmi hangulatban fogyaszthatnak el az este folyamán.A Balassa Bálint Múzeumbanmajd „Mesélnek a holtak”. Az egyedülálló antropológiai leletek mellett az esztergomi ásatásokból származó leletek restaurálásának folyamatairól hallhatnak érdekes részleteket. A régi korok felé fordulók könyvrestaurátorral, régésszel, művészettörténésszel, történésszel oszthatják meg olthatatlan tudásvágyukat. A Duna Múzeumból párizsi hangulat és Edit Piaf dallamok szűrődnek majd ki, de a hamisítatlan francia sanzonok között valahogy eltűnik egy műtárgy a gyűjteményből. Ha arra jársz, segíts kinyomozni a bűntényt logika és intuíció felhasználásával, de ha végképp megakadsz, segítséget kérhetsz a patkánytól. Itt minden belépő felnőttet szabadfröccsel, a gyerekeket mustfröccsel várják. És miközben lassan kortyolgatják a hűsítő italokat, sanzont dúdolgatnak, kézműves játékokat mívelnek, megérkezik a színpadra a Bűvész, aki később mikromágiával az asztalok között kápráztatja el a szemének is alig hinni akaró kételkedőket. Később gyönyörű filmet vetítenek Gemencről, a szarvasokról és minden ott élőről este 9-től az udvaron. A Dzsámiban „Azút felett” címmel szimmetrikus és aszimmetrikus képeket nézegethetnek az arra járók, és mindezt török dallamok mellett, a Duó Darbarsegítségével. A hely szelleméhez illően Gül Babáról készülnekfelolvasós, vetítős ősbemutatóval, az azonos című könyv illusztrációiból.
A Főszékesegyház a különleges esti fényekben mutatja meg liturgikus tereit, a Panorámatermet és a kupolakilátót, de most lesz mód a hétköznap a látogatók elől elzárt káptalani termek megtekintésére is.
A Geoda interaktív ásvány - és őslénykiállítás aranymosási tudnivalókkal, „ékszerkészítés-továbbképzéssel”, valamint ásvány- és ősmaradvány kutatási képzéssel várja az érdeklődőket aznap éjfélig. A Keresztény Múzeum Erdélyi Zsuzsa Gyűjteményével készült erre a különleges estére, a tárlat a Szent Adalbert Központban lesz megtekinthető. Hosszú életű Haraldot az Esztergomi Diákszínkör kelti életre, de rendeznek művészettörténeti activityt is a játékos kedvű látogatók részére. A Megyei Levéltár plakáttörténeti tárlata más fényszögből villantja fel a kultúrát, és rengeteg, gyerekeknek szánt programmal, kézműves sarokkal, nyomozós játékkal várja fiatal és fiatal lelkű vendégeit. A Vármúzeumban a nagy elődök nyomán planétás tudósokkal kémlelhetjük az eget, a Nap nyomába szegődve sok újat tudhatunk meg a bolygókról, a csillagokról. A Múzeumok Éjszakáján szabadon bejárhatóak és felfedezhetőek lesznek a Vármúzeum regényes terei elemlámpa segítségével, miközben a reneszánsz udvar muzsikája kíséri a kései látogatókat a Strigonium Consort Régi zenei Együttes közreműködésével. Az ezen az éjszakán folyamatosan zakatoló kisvonatok is a közművelődés szolgálatába szegődnek, és a Duna sem szabhat határt kultúraéhségünknek. A Párkányi Városi Múzeum az anyagias világ kihívásaira válaszolva „Az erszénytől a bankautomatáig” címmel a pénz történetéről mesél, és illő zenével hangolódik rá a régi párkányi képeslapok gyűjteményére. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem leporolta kincseit a padláson és a 175 éves esztergomi tanító és óvóképzést térképezi fel. Akit érdekel, hogy mi volt, amikor nem volt Legó, és hogy fonalgombolyagból hogyan lehet állatokat készíteni, annak ott a helye.A Szent Adalbert Központban vezetett séta keretében ismerkedhetnek meg a Szent István Királyról nevezett Ősrégi Szemináriummal.

A Múzeumok Éjszakája belépőjegy ára tavalyhoz képest nem változott: 6-14 éves korig 500,- Ft;
14 éves kor felett 1000,- Ft, amely a múzeumok és kiállítóhelyek programjain ingyenes vagy kedvezményes részvételre és az esztergomi kisvonat éjszakai járatán való utazásra jogosít.

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.