Kesztölc Kestúc

keresés

Szabolcsot mindenki ismeri Kesztölcön. Munkái már a határon túlra is eljutottak. A házszámoktól az órákon át a dísztárgyakig, a Gyógynövénykert méltóságteljes táblájáig mindent elkészít. Minczér Heni interjúja

Milyen fával dolgozol szívesen?

Faragni igazán kemény fába lehet. Próbáltam már puha fával is dolgozni, de annál nem annyira szép a végeredmény. Legszívesebben az akácfát faragcsálom, ami elég nehéz feladat a szálkásodós tulajdonsága miatt, de ha kész a munka, és megkapja a felületkezelést, akkor gyönyörű mély borostyán színe lesz. Olyan antik jellegű. Viszont szeretem a tölgyet, bükköt, a diót, és a gyümölcsfákat is. gyakran faragok Juharfába is.

Színes munkáid is vannak, vagy jobban szereted a fa valódi színét?

A faragás után szinte minden alkalommal valamilyen árnyalatú barna páccal kezelem a hátteret, vagy éppen kiemelem a részleteket. Szerintem ettől sokkal szebbek térhatásúbbak lesznek a faragások. Külön színeket nem igazán használok.

Te csináltad a Pálos Gyógynövénykert tábláját is. Ez sok ideig tartott mire kész lett?

A Borklub felkérésére vállaltam el, mert nagyon tetszik ,maga az ötlet is, és szerettem volna részt venni benne valamilyen módon. Bevallom az is vonzott a dologban, hogy a Kéktúra útvonala mellett került elhelyezésre, és így sokan látni fogják majd. Szerintem eddig kb. 10-15 napot dolgozhattam rajta, persze ez nem azt jelenti, hogy egész napokat faragtam folyamatosan. Volt hogy csak 1-2 órát. Még nincs kész teljes egészében, idén tavasszal kerül rá a pálosok címere. Ezzel lesz befejezve majd

Nem gondolkoztál még azon, hogy valamilyen formában tovább add a tudásod? Esetleg szakkör, nyári tábor vagy bármi hasonló formában?

Nem gondolkodtam ezen a dolgon. Valójában azért, mert itt azért akkora tudásról nem beszélhetünk. Kiskoromban folyamatosan rajzolgattam (később is), és mindig vonzódtam mindenféle alkotó tevékenységekhez. Ez a dolog nekem hobbi szinten indult, és tulajdonképpen az is maradt. Az a személyes véleményem, hogy ha valaki szívesen rajzolgat, és ráadásul vonzódik az olyan természetes anyagokhoz, mint például a fa, az előbb utóbb magától is eljut oda, hogy megpróbálkozzon a fafaragással. Azt azért tudni kell, hogy igen éles szerszámok szükségesek a fa megmunkálásához, könnyen sérülést okozhat az ember magának és talán ezért sem tanácsos egy bizonyos életkor alatt próbálkozni ezzel az időtöltéssel. Egyébként pedig bárki úgy érzi kíváncsi a trükkökre és fogásokra, annak szívesen segítek, és elmondom amire én jutottam ezalatt a pár év alatt ezzel kapcsolatosan.

 

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.