Kesztölc Kestúc

keresés

Esztergom területén községi zárlatot rendeltek el a méhek betegségei miatt. Az esztergomi önkormányzatnál kérdésünkre elmondták, hogy a fertőzés nem érinti Kesztölc területét. Két kesztölci méhész, Nemesi Lilla és Légrádi Angéla is megerősítette, hogy a kesztölci méhek egészségesek.

A községi zárlat alatt álló területen tilos:

- méheket, betegség terjesztésére alkalmas anyagot, méhészeti berendezési tárgyakat (kaptár, keret, lép, viasz, méhészeti eszközök, stb.) a méhészetből kivinni
- vándoroltatni
- községbe méheket bevinni
- a méhészeteket a tulajdonosokon, méhegészségügyi felelősökön, hatósági
állatorvoson kívül látogatni

A fertőzött méhészetekből származó, 60 napon belül pergetett mézet értékesíteni kizárólag ipari célra, a járási főállatorvos engedélyével szabad (a zárlat alatt álló, de nem fertőzött méhészetekből származó méz előzetes méhegészségügyi felelős által végzett, hatósági állatorvos által igazolt kedvező eredményű vizsgálat után értékesíthető, akár piacon is).

A községi zárlat addig tart, amíg egyetlen méhészet is helyi zárlat alatt áll (a megbetegedés jelentkezése után kedvező esetben, legkorábban 60 nap múlva oldható fel a helyi zárlat).

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.