Kesztölc Kestúc

keresés

Csóka János atya elültette az első levendulatövet a Pálos Gyógynövénykertben. A családias hangulatú ünnepségen dr. Magyar Pál atya és Vöröskői István polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. János atya áldást kért a gyógynövénykert gondozásához. A Kesztölci Borklub rendezvényén a Templomi Kórus énekelt. Fotóriportunk.

A Pálos Gyógynövénykertet a Kesztölci Borklub gondozza. Kara József, a Borklub elnöke elmondta, céljuk, hogy segítsenek abban, hogy Kesztölc vonzó legyen a háborítatlan természetet keresők számára. Az alábbiakat mondta:

Boldog Özséb és bátor társai megmutatták, hogy milyen erőt ad a hit, a remény és a szeretet. Nem messze innen, a vadonban, a sziklák között építkeztek lelki és gyakorlati értelemben. Kolostoruk romja zarándokhely, és ma is átérezzük elszántságukat. Erre az elszántságra szükségünk is van. Kesztölc kis falu, távol a világ fontosnak gondolt helyeitől. Nálunk nincs pláza és hamburgerező. Kesztölc zsákfalu, minket elkerülnek az autópályák és a vasút.

De nálunk élnek a hagyományok. A kesztölciek szívesen összejárnak, énekelnek, viccelek. Igen, Kesztölc él és fejlődik, ide szívesen költöznek az emberek. Borklubunk célja, hogy megmutassuk a világnak: Kesztölc jó hely. Sokan vannak, akik tisztelik a természetet és nyugodt helyeket keresnek. Azt szeretnénk, hogy tudják, Kesztölc szeretettel várja őket.

Ezért támogattuk a tavaszi Pilisi Futónapot. Több mint száz fiatal húsz kilométert futott itt felettünk, a Fekete-hegyen. Jól érezték magukat, legközelebb is visszajönnek. Ezért köszöntöttük bíztatással, pogácsával és fröccsel a Kinizsi 100 teljesítménytúra résztvevőit. Ezerötszáz embert vendégeltünk meg a csurgói frissítési pontnál. A Facebookon több százan köszönték meg Kesztölcnek a kedvességet.

És mi abban bízunk, hogy ők továbbviszik Kesztölc jóhírét a világba. Abban bízunk, azért dolgozunk, hogy minél többen megismerjék a kesztölci hagyományokat, minél többen jöjjenek hozzánk, és megszeressék falunkat.

Itt, a Kék Túra útvonalánál, a Pálos Gyógynövénykertben elültetjük a palántákat a következő hetekben. Lesz itt borsikafű, levendula, kakukkfű, zsálya, rozmaring és szurokfű. Azt szeretnénk, hogy ezek a növények segítsenek a kisebb-nagyobb megfázásainkban, nyavalyáinkban.

Azt szeretnénk, hogy a túrázók lássák, szeretjük a falunkat, szeretjük a hegyeinket, és akárcsak a pálosok, vigyázunk a hagyományainkra és bízunk a jövőben. 

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.