Kesztölc Kestúc

keresés

Kesztölc a szívébe fogadta a magyar csapatot. Facebookos véleményekből tallóztunk. Pauler Attiláék összefoglalója a tegnapi napról.

 

 

 

 

 

 

Belgium túl nagy falat volt

Tisztesen helytállt a magyar válogatott Európa, sőt kijelenthető, hogy a világ egyik legjobb válogatottja Belgium ellen. A találkozót hatalmas lendülettel kezdte ellenfelünk, s sajnos hamar bevették Király hálóját, egy pontrúgást követően Lukaku és Alderweireld is elmozgott emberétől, s utóbbi fejelt a hálóba. A belgák roppant gólra törő futballt játszottak, s ott lapult minden egyes labdaszerzésben a halálos kontra lehetősége. Király Gábor fantasztikus védéseket mutatott be, meccsben tartotta a mieinket. Élt a pályán De Bruyne, s valahogy úgy az első félidő összességében nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna. Be kell ismerni és látni kell, a két csapat között hatalmas sebességbéli különbség volt, ez nem csoda, más iskola mellett a belga játékosok nap, mint nap játszanak tömött lelátók előtt, szinte játékosaik mindegyike nyugati sztárklubban rúgja a labdát, részese a BL-nek, míg a mieink többsége az NB I-ben focizik, ezzel nem ledegradálva őket, csak jelezvén a hatalmas különbségeket.

 

Akaratban nem volt hiány, a lehetőség pedig megvan ezekben a játékosokban, ebben a csapatban. Másként is alakulhatott volna! A második játékrész 30 percig a miénk volt, még azt is megmerem kockáztatni, hogy voltak a pályán kétségbeesett belga labdarúgók, ugyanis nyomást tudtunk gyakorolni Courtois kapujára, irányítottuk a meccset és a lehetőségeink is megvoltak. A Chelsea hálóőre azonban hibátlanul tette a dolgát, s mindenre odaért. A mérkőzés végén kiszakadt Eden Hazard klasszisa, egy már elfáradt, a védekezést az egyenlítés érdekében feladó magyar csapat ellen, s bár 4-0 lett a vége, szégyenkezniük sem a srácoknak sem pedig egyetlen magyarnak nem kell. Ott voltunk, felhívtuk magunkra a figyelmet, megkavartuk az állóvizet. Ez a csapat az út elején jár, hatalmas potenciál rejtőzik benne. Minden magyar szurkoló nevében köszönjük ezt a fantasztikus két hetet, amit tőletek kaptunk, visszaadtátok a futball iránti hitünket. HAJRÁ MAGYARORZÁG!

 

Magyarország – Belgium 0:4 (0:1)
Helyszín: Toulouse; Vezette: Milorad Mazic (szerb)
Gólszerzők: - ill. Alderweireld (10.), Batshuayi (78.), Hazard (80.), Carrasco (90+1.)
Sárga lapok: Kádár (35.), Lang (47.), Elek (61.) ill. Vermaelen (67.), Batshuayi (90.)
Piros lap: - ill. -

 

Magyarország: Király – Lang, Guzmics, Juhász (Böde, 79.), Kádár – Gera (Elek, a szünetben), Nagy Á. – Dzsudzsák, Pintér Á. (Nikolics, 75.), Lovrencsics G. – Szalai. Szövetségi kapitány: Bernd Storck

 

Belgium: Courtois – Meunier, Alderwireld, Vermaelen, Verthongen – Witsel, Nainggolan – De Bruyne, Mertens (Carrasco, 70.), E. Hazard (Fellaini, 81.) – R. Lukaku (Batshuayi, 76.). Szövetségi kapitány: Marc Wilmots

 

Világbajnokhoz méltó produktum

 

Roppant határozott játékkal jutott a legjobb nyolc közé a Nationalelf, északi szomszédunknak szlovákiának egy pillanatig sem volt esélye a világbajnokkal szemben. A találkozón Draxler klasszisa kibontakozott, fantasztikusat játszott a Wolfsburg labdarúgója, aki góllal és gólpasszal vette ki a részét a sikerből. Mario Gomez mellett Boateng is betalált, utóbbi kezdte meg a gólgyártást egy nem is akármilyen találattal. A találkozó könnyen unalomba is fulladhatott volna, ám Özil büntetőjét a 13. percben Kozáčik védte, így nem lett hamar nagy eredménybéli differencia a felek között. A magukhoz mért módon a szlovákok sem játszottak rosszul, ám be kell látni, a két válogatott között minőségbéli különbség van, nem csak papíron, a pályán is. Nagyobb is lehetett volna a különbség, ha a németek a végjátékban pontosabbak. Joachim Löw csapata jelezte, hogy ott van Franciaországban, produktumával pedig bejelentkezett a végső győzelemre.

 

Németország – Szlovákia 3:0 (2:0)
Helyszín: Stade Pierre Mauroy, Lille Játékvezető: Szymon Marciniak (lengyel)
Gólszerzők:  Boateng (8.), Gomez (43.), Draxler (63.) ill. -
Sárga lap: Kimmich (46.), Hummels (67.)  ill. Skrtel (10.), Kucka (91.)
Piros lap: ill. -

Németország: Neuer – Kimmich, Boateng (Höwedes 71.), Hummels, Hector – Khedira (Schweinsteiger 76.), Kroos – Müller, Özil, Draxler (Podolski 72.) – Gomez  Szövetségi kapitány:Joachim Löw

Szlovákia: Kozáčik - Pekarík, Škrtel, Durica, Gyömber (Saláta 84.) – Hrošovský, Škriniar, Hamšík – Kucka, Weiss (Gregus 46.) – Ďuriš (Sesták 64.) Szövetségi kapitány: Ján Kozák

Talpon maradt a házigazda

Érdekes történelmi visszavágó volt ez a mérkőzés, az írek ugyanis szerettek volna elégtételt venni a 2009-es világbajnoki pótselejtezőért, melyet a franciák Henry kezesével nyertek meg. A találkozónak hamar alaphangot adott Brady büntetője, avagy a házigazda két perc elteltével hátrányba került. Aki sima meccsre számított, hamar beláthatta, hogy ez bizony nem lesz egyszerű feladat, avagy Martin O’Neill csapata a létező összes taktikai elemmel elkezdte ölni a futballt, az időhúzás mellett a szabályosság határát súrolta a csapat minden megmozdulása, s teljesen összezavarták, szétzilálták a gallokat, akik a tördelt játék miatt nem tudták elcsípni a mérkőzés fonalát. A szünetben aztán töörtént valami a francia öltözőben, egy teljesen más csapat futott ki a gyepre. megjegyzendő, hogy Deschamps kiválóan nyúlt bele a mérkőzésbe, Coman lendületet és kreativitást hozott a franciák játékába, az 58. percben Griezmann révén pedig átszakadt egy gát, ezt követően pedig megállíthatatlan volt a Pogba fényjelezte csapat. Mire eszméltek volna az írek Griezmann már duplánál járt, s csak azért nem lett a vége kiütéses francia siker, mert a házigazda futószalagon puskázta el a ziccereket. Griezmann a ziccerek alapján akár mesternégyesig is eljuthatott volna, míg a 73. percben beálló Gignac egymaga közel lehetett volna a mesterhármashoz. A forgatókönyvből nem kifelejtendő Duffy kiállítása, örüljünk neki, hogy az eset nem járt komolyabb sérüléssel, melyet Griezmann szenvedhetett volna el. Úgy tűnik, hogy jó lehet a francia formaidőzítés, mindenki kíváncsain várja a házgazda következő meccsét és azt, hogy ki lesz az ellenfél Anglia, vagy Izland.

Franciaország – Írország 2:1 (0:1)
Helyszín: Lyon, Parc Olympique Lyonnais; Vezette: Nicola Rizzoli (olasz)
Gólszerzők: Griezmann (58., 61.) ill. Brady (2. – büntetőből)
Sárga lap: Kanté (27.), Rami (44.) ill. Coleman (25.), Hendrick (41.), Long (72.)
Piros lap: ill. Duffy (66.)

Franciaország: Lloris – Sagna, Rami, Koscielny, Evra – Pogba, Kanté (Coman 46. – Sissoko 93.), Matuidi – Griezmann, Giroud (Gignac 73.), Payet, Szövetségi kapitány: Didier Deschamps

Írország: Randolph – Coleman, Keogh, Duffy, Ward – Brady, McCarthy (Hoolahan 72.), Hendrick, McClean (O’Shea 68.) – Long, Murphy (Walters 65.), Szövetségi kapitány: Martin O’Neill

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.