Kesztölc Kestúc

keresés

A tavaszi megalakulás óta több rendezvény szervezésében is résztvettek. Az őszi szüreti napokon szintén találkozhatunk velük.

Kara József, az egyesület elnöke elmondta, hogy azért csatlakoztak a dorogi turisztikai szövetséghez (TDM), mert komoly lehetőségeket látnak abban, hogy a környező települések lakóinak figyelmét felhívják Kesztölci értékeire. Közös bor- és gasztronómiai eseményeket terveznek. Az első közös program a kerékpáros borturizmus népszerűsítését hivatott előmozdítani. Október elején a dorogi TDM-mel közösen kerékpáros napot tartanak, melyben Dorog és Kesztölc mellett Piliscsév és Piliscsaba is szerepet kap.

Vöröskői István polgármester kérdésünkre kiemelte, hogy nagyon hasznosnak tartja a civil kezdeményezést. A Borklub az önkormányzattal közösen sokat tehet Kesztölc elismertségéért. Vöröskői István azt is elmondta, hogy civil szervezet több TDM tagja lehet, az önkormányzatok viszont csak egy szervezethez csatlakozhatnak. Az Önkormányzat az esztergomi TDM tagja. Bízik abban, hogy az esztergomi turisztikai szövetség az idei évben megerősödve komoly lehetőségeket fog kínálni településünk turizmusának.

Szekér Zoltán a dorogi TDM vezetője azért tartja fontosnak a Kesztölci Borklub csatlakozását, mert így lehetőség nyílik közös dorogi, kesztölci és piliscsévi programok szervezésére. A dorogi TDM 2015-ben alakult, számos kulturális és sport rendezvénnyel meghatározó szereplői lettek a térség turizmusának.

Borítóképünk a Borklub kezdeményezésére létrejött Pálos Gyógynövénykert szentelésén készült

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.