Kesztölc Kestúc

keresés

Április elsején szituációs gyakorlatot tartottak a Lencsehegyi bánya területén. Siska Gábor fényképes beszámolója a gyakorlatról.

Segélykérés érkezett a lencsehegyi bányaüzemből, amit a Katasztrófavédelem Műveletirányítási Központja továbbított a Kesztölc ÖTE-nek! A jelzés szerint: „A jelzett helyen, a nyugati oldal felszíni hátsó épületcsarnokából, amit tanműhelynek és szerelőcsarnoknak használnak, erős fekete füst gomolyog és folyamatosan rohannak ki a munkások és a tanulók.A földszinti szerelőcsarnok hulladéktárolója kapott lángra. A tűzvédelmis poroltóval sem tudta megfékezni a hulladéktároló teljes belobbanását. (szemét, olajos rongyok, sérült raklapok,stb.) A villanyóra irányából is robbanásfélét hallottak.A felső szinten irodák vannak, megkezdték az evakuálást. Tűzivíz hálózat nem működik.” (ennyi volt az elsődleges infónk)A portás-gondnok (kiérkezésünkkor) elmondása alapján 38-an tartózkodtak az épületcsarnokban. Az evakuálás során 32 főt számoltak meg a biztonságos helyre kisérés után. Valószínesíthető, hogy 1 nő az irodarészben, és 5 tanuló fiú, pedig az üzemcsarnok területén rekedt.A közművek leszakaszolásának helyeit a portás segített megmutatni. Ívhegesztést végeztek szerencsére, így nincs palack a közvetlen közelében, de veszélyt jelentenek a II. hegesztő munkaállomás hátsó részben tárolt acetilén palackok, illetve a teljes tűz átterjedés. A mentést nehezítette a beomlások okozta ajtótorlaszok, lépcsőleszekadások, valamint a sűrű füst.Több helyen kizárólag kötéltechnikával lehetett kijuttatni a sérültet és átadni a mentőknek. Az oltóvíz alapvezetékének bejuttatása is kizárólag külső falsíkon történő kötéllel felhúzással (felső szinti ablakon át) volt lehetséges. Az erős szél az ablakon kijutó pernyével begyújtotta az aljnövényzetet és a közeli másik csarnok felé terjedő tűz további mozgósítást igényelt.Kivonuló egységek: Kesztölc ÖTE I., Kesztölc ÖTE Tartalék. (tűzoltás, műszaki mentés, alpintechnika. 3 autó 11 fő tűzoltó)  Hatósági kontroll: Juhász Péter alezredes HTP parancsnok volt.

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.