Hold-Jupiter együttállás május 7-én 
A növekvő Hold korongja alatt, nem sokkal napnyugta után, már megpillanthatjuk a fényes Jupitert - este 9 táján még kb. 2 fok távolság választja el őket egymástól, majd éjfél felé alig 1,2 fokra lesz a két égitest. A megfigyelésre a ideális az éjfél körüli időpont tehát, ekkor a déli égbolton, 35 fokos magasságban láthatjuk a duót. Kisebb távcsővel, vagy binokulárral a Jupiter négy Galilei-féle holdját is jól megfigyelhetjük az éjszaka során, a bolygótól balra sorakoznak a Kallisztó, az Európa és az Io, míg tőle jobbra a Ganümédesz áll majd. Aki nem tudta áprilisban megfigyelni a Hold és a Jupiter kettősét, annak most lehetősége lesz bepótolni. A még mindig igen fényes Jupiter akár vékonyabb felhőn át is látható. Ha tehát fátyolfelhős az ég, ne riasszon senkit vissza!

Az áprilisi Hold-Jupiter együttálláshoz hasonló látványban lesz részünk, de még telihold előtt kicsivel  Fotó: NASA/ APOD

Telihold május 10-én 
A telihold ezen a napon egyszerre látható majd a lenyugvó Nappal – ugyanis fél órával napnyugta előtt kel. A keleti országrészben 19:23-kor, Budapesten 19:35-kor, a nyugati határ közelében 19:44-kor bukkan fel a keleti horizonton. Ha az időjárás kedvező, és mind a keleti, mind a nyugati látóhatár felhőtlen, már megpillanthatjuk a horizont felett a Holdat miközben az ég túloldalán a lenyugodni készülő Nap is világít. Ilyen alkalmakkor a Holdat érdemes kb. 10 perccel holdkelte után keresni, mivel a még igen világos égbolton nem könnyű észrevenni, főként, ha párás a horizont. Látványos fotókat lehet viszont készíteni: akár halszemobjektívvel, vagy ha ilyen nincs a fotós táskánkban, akkor az eget más nagylátószögű objektívvel körbefotózva panoráma felvételen rögzíthetjük az egyszerre látszó Holdat és Napot. Ha esetleg az alkonyi ég nem megfelelő, van ismétlési lehetőségünk 11-én hajnalban, napkeltekor még 4 fok magasan látszik a Hold a délnyugati égbolt alján. Miért is érdekesek ezek a percek? A telihold akár épp felkel alkonyatkor, akár lenyugodni készül reggel, a Föld árnyéksávjában látszik. Az egyik legkönnyebben megfigyelhető optikai jelenség tiszta idő esetén feltűnő: alkonyatkor a keleti, napkeltekor a nyugati égbolt alján sötét, szürkéskékes ív alakú sáv ül, közvetlenül felette pedig egy rózsás, nem ritkán igen élénk rózsaszínű régió ragyog. A szürkés árnyék a bolygónk saját légkörére vetett árnyéka, a rózsás sáv pedig az úgynevezett Vénusz-öve. Vénusz istennő ragyogó szépsége után kapta a nevét (a bolygóhoz nincs köze), oka pedig az, hogy a lenyugvó Nap szóródó fénye visszaverődik a légkör magasabb rétegein. A sárgás telihold igen látványos ebben a színkontrasztban, tiszta égbolt esetén nagyon megkapó látvány.

A horizonton a kékesszürke sáv a Föld árnyéka, felette az élénk rózsás Vénusz öve - ebben ragyog a sárga telihold, az előtérben a Bél-kő sziklái a Bükkben 
Fotó: Gyárfás-Tóth Gábor

A Szaturnusz és a Hold május 13-án 
A hónap első felében a gyűrűs bolygó már éjfél előtt felbukkan a délkeleti ég alján - a Szaturnusz még mindig a Tejút fénylő sávjában látszik, ám ha a bolygó és a Tejút látványára vágyunk, ezt még május legelső napjaiban figyeljük meg, később ugyanis a holdfény zavarni fog. 13-án a fogyó Hold este fél 11 felé kel, a Szaturnusz 20 perccel később követi, mintegy 2 fokra alatta, kissé jobbra lesz majd a Holdtól. Mivel mind a Hold, mind a Szaturnusz alacsonyan látszik egész éjjel, így olyan helyszínről érdemes rájuk pillantani, ahonnan a déli égboltrészt jól belátjuk, mert a páros alig emelkedik 20 foknál magasabbra. Viszont emiatt látványosan tudjuk majd őket fotókompozícióba illeszteni, akár városi, akár tájképi jellegzetességekkel együtt.

Vénusz a hajnali égen 
Bolygószomszédunkat egyre könnyebben láthatjuk már a hajnali, keleti égbolton, 4 óra körül kel, másfél órával a Nap előtt, vagyis az épp pirkadó ég alján ragyog majd fel. Ha igazán tiszta az ég és nem párás a levegő, akár napkeltéig is követhetjük szabad szemmel.

Távcsövön, binokuláron keresztül megfigyelve a Vénusz a hónap első felében apránként egyre vastagodó sarló alakban látszik, miközben az átmérője csökken - ugyanis a bolygó egyre távolodik tőlünk, így kisebbnek látjuk. Szabad szemmel ez a változás nem észlelhető, ám megfelelő nagyításban szembeszökő lehet.

A hízó Vénusz-sarló a Hubble űrteleszkóp felvételén Fotó: NASA

Borítókép: Király Gábor fényképe