Kesztölc Kestúc

keresés

Együtt, fáklyával ballagtak az esztergomi vén diákok. Sokáig úgy tűnt, hogy idén elmarad a megható, szép esemény, de egy civil kezdeményezés megmentette ezt a hagyományt.

 A sok évtizedes hagyományt folytató, idén az önkormányzat támogatásával megszervezett felvonulás igazi látványosság volt ezúttal is, a fáklyákkal, lámpásokkal, zászlókkal, díszfokosokkal ballagó diákság a Vízivárostól a Kis-Duna sétányon és a Pöttyös téren át vonult az ünnepség helyszínére, a Széchenyi térre.

A végzős tanulók közös ballagását tartották május 4-én Esztergomban. A sok évtizedes hagyományt folytató, idén az önkormányzat támogatásával megszervezett felvonulás igazi látványosság volt ezúttal is, a fáklyákkal, lámpásokkal, zászlókkal, díszfokosokkal ballagó diákság a Vízivárostól a Kis-Duna sétányon és a Pöttyös téren át vonult az ünnepség helyszínére, a Széchenyi térre.

Az eseményen részt vettek az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, a TSZC Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium, a TSZC Géza Fejedelem Ipari Szakképző Iskola, az Esztergomi Kolping Katolikus Szakiskola, a TSZC Szent Imre Gimnáziuma és Szakgimnáziuma, a Temesvári Pelbárt Gimnázium, Kollégium és Szakközépiskola végzősei.

Videó: Szalánczay Péter

Borítókép: Neves Ildikó - FotoN

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.