Kesztölc Kestúc

keresés

Miután lemondott a Kesztölc SE vezetősége, Vöröskői István polgármester megbeszélésre hívta a kesztölci sportbarátokat. A megbeszélésen mindenki egyetértett abban, hogy az 1943-ban alapított, több, mint 70 éves egyesületnek van jövője.

A jelentős önkormányzati támogatás ellenére az utóbbi időben a Kesztölc SE komoly anyagi gondokkal küzdött. A felnőtt focicsapatot vissza kellett hívni a bajnokságból, mert nem tudtunk kiállítani 11 játékost. Az utánpótlás csapatnál hasonló gondok merültek fel. Dobák István, az egyesület elnöke tegnap, április 24-én azonnali hatállyal lemondott, az elnökség többi tagja szintén lemondott június 10-i határidővel.

A hétfői beszélgetésen Kara József képviselő foglalta össze a testület álláspontját. A képviselők támogatják az Egyesület megújítását, és azt javasolják, hogy a foci mellett más szakosztályokat is indítson az Egyesület. Kara Szilvia a szülők nevében azt kérte, hogy olyan edző foglalkozzon a gyerekekkel, aki támogatja, segíti, biztatja a fiatalokat. A Kesztölc SE három focistája azt kérte, hogy a sportbarátok vegyenek részt önkéntes munkával a megújuló egyesület munkájában, mert a mostani elnök egyedül maradt a sok feladattal, a fűnyírástól a csapatbusz vezetésén túl a sok adminisztrációval is meg kellett küzdenie.

Kara Dániel, a Kesztölc SE örökös elnöke szenvedélyes beszédben állt ki a kesztölci foci folytatása mellett. Azt hangsúlyozta, hogy kesztölci fiatalokat kell toborozn, az utánpótlást kell megerősíteni, és nem szabad veszni hagyni azt a sok felhalmozott értéket, ami az utóbbi években az egyesületet gyarapította. Miénk az ország egyik legszebb fekvésű focipályája, felújítottuk az öltözőt, vannak mezeink, szép autónk, használjuk ki ezeket a lehetőségeket! Kara Dániel azért is bizakodó, mert a képviselők többsége korábban focizott a Kesztölc SE-ben, így tudják, érzik, hogy milyen fontos a csapat a falunak.

Bakos György a kesztölci asztaliteniszezők vezetője azt javasolta, hogy több szakosztályt hozzunk létre, a túrázóknak, kerékpárosoknak. Így az egyesület több lábon állhat, és nincs kiszolgáltatva annak, ha az egyik szakosztály gyengébben teljesít. Szeretettel, odafigyeléssel és határozottsággal össze lehet tartani a csapatot, erre jó példa, hogy több, mint negyven asztaliteniszező játszik a csapatban. Nyírő András azt hangsúlyozta, hogy az új szakosztályok új bevételt is jelenthetnének, a futóversenyek, szervezett túranapok részvételi díjával is gazdálkodhat majd az egyesület. Felajánlotta a honlap nyilvánosságát a Kesztölc SE megújulásához.

Vöröskői István polgármester zárszavában elmondta, hogy most a következő lépés azt, hogy az Egyesület alapszabálya és az Egyesületi Törvény értelmében megválasszák az új vezetést. Az ő feladatuk lesz a Kesztölc SE talpraállítása, és ehhez az önkormányzat minden segítséget meg fog adni.

Borítókép: Futóverseny a focipályán, 2016

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.