Kesztölc Kestúc

keresés

Főépítészünk, Kassai-Szoó Dominika azt kezdeményezte, hogy Kesztölc kiemelt pontjjait közösségi munkával és az Önkormányzat segítségével csinosítsuk ki. A tervekről Zsibrita – Zámbori Zita kérdezte

Mi inspirált abban, hogy elindítsátok ezt a kezdeményezést?

Kesztölc gyönyörű környezetben terül el. A település sokat profitálhat a turizmusból, ahhoz azonban hogy ez realizálódjon az szükséges, hogy az ide érkező turisták jól érezzék itt magukat. Ehhez hozzátartozik az is, hogy milyen az a környezet ahol megszállnak, hogyan néznek ki a településünk utcái, közterei, épületei.

Nagyon jó példát láttam Dömösön, ahol a Szent István Egyetem Tájépítészeti Kar diákjai négy napos terepgyakorlat eredményeként több javaslatot is tettek a település szépítésére, a közterek megújítására, a falu egészét átlátva, egységes koncepció mentén. Ebbe a munkába konzulensként engem is bevontak. A gyakorlat során megismerték a település jelenlegi arculati sajátosságait, figyelembe vették a városvezetés javaslatait, többször konzultáltak a testülettel, és végül mindegyik csapat komoly szakmai és tanári kontroll mellett igen kreatív és inspiráló ötletcsomaggal állt elő. A falu turisztikai lehetőségeire is kitértek. Nagyon jó ötletnek tartom a fiatalok bevonását a munkába, hiszen friss szemmel látják a problémákat és olyan javaslatokat fogalmaznak meg, amelyek újszerűek, rendhagyóak, éppen ezért különlegesek és megkapóak.

Van lehetőség arra, hogy ilyen kezdeményezésben a falu is részt vegyen?

Igen. Nagy örömömre szolgált, amikor Kesztölc számára is sikerült megnyerni a tájépítész hallgatókat, és a tanárokat. Szeptember elején egy, a dömösihez hasonló terepgyakorlatot fognak tartani a Tájépítészeti Kar hallgatói számára Kesztölcön. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen javaslatokat fognak tenni a hallgatók.

Addig is milyen terveitek vannak a falu szépítésre?

A faluszépítést egy rendezvénysorozatként képzeljük el, amibe bevonnánk a falu lakosságát, az iskolásokat, óvodásokat; közösségi napok keretében tennénk szebbé településünket.

Tavasszal a Föld Napja alkalmából Lencsehegyi út és a Jószerencsét utca kereszteződésében szeretnénk kialakítani egy információs pontot a Virágzó Kesztölc Egyesülettel. Azon a területen jelenleg nagy összevisszaság van, az ide érkező azt sem tudja merre menjen, holott ez az első kép amit a faluba érkező meglát. Szerencsés volna egy olyan területet kialakítani ott, ami rendezettebb, egységesebb. Az információs táblát olyan stílusban szeretnénk elkészíteni, amit azután az egész faluban használnánk. A tábla mellé virágokat, dísznövényeket ültetnénk és ebbe a munkába a falu lakosait, a gyerekeket is szeretnénk bevonni.

A következő rendezvény május 18- án lesz, amikor is a Borklub a Pálos Gyógynövénykertben tart közösségi kertészkedést a gyógynövénykertben, ehhez is aktívan lehet kapcsolódni.

A harmadik megmozdulást ősszel terveztük. A Pilsi Levendula kertészet 2000 tő levendulát adományozott a falunak, és ezeket szeretnénk a település közterein elültetni. Ebben a munkában is számítunk a falubeliek aktív közreműködésére.

 

Olvasta már?

Szelektív hulladékok elszállítása

Szelektív hulladékgyűjtési időpontok Kesztölcön: július 3. és 17., augusztus 7. és 21., szeptember 4. és 18., október 2. és 16., november 6. és 20., december 4. és 18.

Nagy ugrás a Dunába

Százak ugranak ma a Dunába Dunabogdánynál. A látványos és frissítő akcióval a WWF hívja fel a figyelmet folyóink védelmére. A melegben jól jön a dunai csobbanás, Dunabogdány Kesztölctől 45 perc autóval, az esemény délután 3-kor lesz.