Kesztölc Kestúc

keresés

A tavalyi győztes az Esztergombóc ágyon pihenő rosé kacsamell lilahagymalekvár és almapüré kíséretében. A zsűri tetszését leginkább a párolt káposztával töltött krumpligombóc nyerte el.

Ötödik alkalommal szervezik meg szeptember 9-11-én az Ízek - Korok - Hangulatok Kulturális és Gasztronómiai Fesztivált, amelynek második napján ismét keresik Esztergom Ételét. 

A versenyzők magyar alapanyagok felhasználásával, családi recept alapján vagy saját kreativitásuk szerint készítik el ételkülönlegességeiket. A sportszerű résztvevők lelkesedésének és nyerni akarásának eredményeképpen, már 2013-ban is olyan nagyszerű fogások születtek, mint a Fiatal bárány combja Mátyás király ajánlásával, amelynek során a kemencében sült húst fűszeres juhtúróval töltött burgonyával tálalták.

A Várvédő vitéz szüze reszkess török körettel 2014-ben bizonyult a legjobbnak, a városhoz méltó fantázianév egy olyan szűzérmét takart, amelyet grillezett zöldségekkel,valamint hagymaszósszal és padlizsánkrémmel töltött tésztabagyuval tálaltak.

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség és a Magyar Konyha által támogatott eseményen szakmai zsűri bírálja a fogásokat. A zsűri elnöke idén is Buday Péter mesterszakács, akinek szakmai tudásában bízva az idei nyertes ételben sem fogunk csalódni. Az értékelésnél a zsűri figyelembe veszi az ízek harmóniáját, az ötletességet, az éttermekben való előállítás lehetőségét és a tálalást is.

A verseny résztvevőit a 100.000 forintos fődíj mellett az a megtiszteltetés is motiválja, hogy kreációjuk egy évig viseli az ‘Esztergom Étele 2016’ címet, amely több helyi étterem étlapjára is felkerül.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak szeptember 10-­én, Esztergomban három helyszínen: az Erzsébet parkban, a Mindszenty téren és a Kis -­ Duna sétányon.

A versenyre szeptember 7-ig lehet jelentkezni a http://www.izekkorokhangulatok.hu/cikk/1285-esztergom-etele-2016/ 
címen elérhető jelentkezési lap kitöltésével és beküldésével. A nevezés ingyenes.

Borítóképünk a tavalyi versenyen készült.

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.