Kesztölc Kestúc

keresés

Az eredetileg becsült 72 millió forint helyett 68,2 millió forintért készítheti el az Esztergomot az M1-es autópályával összekötő út terveit a nyertes, három tagú konzorcium, írja a napi.hu

Tavaly márciusban Orbán Viktor miniszterelnök Esztergomban, az első Suzuki Vitara elkészülte alkalmából azt ígérte az autógyárnak, hogy 2018-ig összeköttetése lesz a városnak az M1-es autópályával.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által kiírt nyílt, tervezési közbeszerzésre 5 ajánlat érkezett. Nyertes a Trenecon Tanácsadó és Tervező Kft., a Via Futura Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. továbbá a Partner Mérnöki Iroda Kft. alkotta konzorcium lett. Ajánlatot tett még a Roden Mérnöki Iroda Kft., az Uvaterv Út-, Vasúttervező Zrt., az Út-Teszt Mérnöki és Szolgáltató Kft., továbbá közös ajánlattevőként a Perfektum Projekt Kft. és a Forrás Unió Kft. is - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.

A nyertesnek a műszaki tanulmánytervet, a megvalósíthatósági tanulmányt és a környezeti hatástanulmányt kell elkészítenie. A tervezett út Zsámbék térségében éri az M1-es autópályát. Részben már meglévő út 2x2 sávossá szélesítésével, részben pedig új út építésével készül el a 39,7 kilométeres, végig 2x2 sávos összekötő út.

A szerződést a nyertesekkel a NIF április 19-én megkötötte.

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.