Kesztölc Kestúc

keresés

Kati néni tanyáján minden nap sok a munka. A megszokott napi rutin mellett a kicsikről is gondoskodni kell, hiszen szinte minden hónapban születnek bocik. A legifjabb Bálint névre hallgat. Emellett tavasszal és ősszel hetente 1-2 iskolás csoport is ellátogat a tanyára. Kati néni és a lányai nagy szeretettel és finom kézműves tejtermékekkel és izgalmas programmal várják a gyerekeket. Zsibrita Zámbori Zita interjúja.

Mióta foglalkoznak állattartással és hogy tarják az állatokat?

1989-ben kezdtük a gazdálkodást, de 1991- től foglalkozunk komolyabban állattartással; azóta ez biztosítja a család megélhetését. 

Jelenleg 38 tehén van az állományban, mind nőstény. Ez a terület ennyi állatot tud eltartani télen és nyáron is.  Nyáron kint vannak folyamatosan, télen pedig fedett karámban vannak.

Vannak köztük borjak, üszők, tehát fiatal tehenek és felnőtt állatok is. Most 16 tehenet fejünk. Ez a szám körülbelül állandó, de folyamatosan vannak fiatal állatok, illetve a kiöregedett teheneket leadjuk vágóhídra. A közelmúltban született egy kis boci februárban, pont Valentin napon, így mivel fiú, Bálintnak neveztük el.

Miért fontos hogy folyamatosan legyenek szopós borjak is az állatállományban?

A gazdaságunk a tej eladásból tarja fent magát. Ezért fontos, hogy folyamatosan legyenek borjak, hiszen a borjas tehén több tejet ad. Mi nem használunk semmilyen speciális takarmányt, vagy egyéb olyan hozamnövelőket, amely a tejtermelést serkentené,  csak a természet adta lehetőségekkel élünk.  

Ha az állományban nincsenek bikák, milyen módon történik az állatok megtermékenyítése?

Tenyészbika tartásához külön engedéllyel kell rendelkezni, szabályozása szigorú keretek közé van zárva.  A tehenek természetük szerinti egészségesebb módja a megtermékenyítésnek bika által,  egy ilyen kis gazdaságban, ma  kivitelezhetetlen. Ezért a megtermékenyítés mesterségesen,  történik a fajtának megfelelő spermiumokkal. Van még néhány fekete-fehér fajta az állományban, de a többségük Magyar tarka . Szeretnénk teljesen erre a fajtára átállni, mivel a tejük zsírosabb, mint a Holsteiné vagyis a feketéjé. A bika tulajdonságai alapján ki lehet választani a nemzésre legalkalmasabb spermiumot.

Mit érdemes tudni a tehenek vemhességéről?

A teheneknél a vemhesség 9 hónap, akár csak az embernél és nincsen évszakhoz kötve az, hogy mikor fogamzó képesek. Ellés után 21 nappal már nemzőképesek, így ha szerencsénk van az első hónapban vemhes maradhat az állat. Szerencsésebb, azonban ha az ellést követő 42 napot várunk a következő megtermékenyítéssel, mert így nagyobb az esélye a sikeres megtermékenyítésnek.  Ha azonban nem sikerül a megtermékenyítés, akkor a tej mennyisége fokozatosan csökken.
Emellett azt is figyelembe kell venni, hogy a tehén szervezetének is szüksége van pihenésre, ezért a vemhesség hetedik hónapjától már nem fejjük az állatokat, hogy a szervezetük megerősödjön az ellés előtt, és a borjú is egészségesen jöjjön a világra.
Egy tehén körülbelül 14 év után öregszik ki. Ez alatt az idő alatt folyamatosan vemhes lehet.

Van valamilyen kötelező oltás, amit meg kell kapjon a borjú, mikor megszületik?

Nem, semmilyen oltást nem kapnak az állatok, és ha egy mód van rá, az antibiotikumos kezelést is igyekszünk elkerülni. A legelőt sem vegyszerezzük, így a tej is mentes minden gyógyszer és vegyszerszármazéktól, bio. Egyedül talán a hasmenéses megbetegedés a jellemző tavasszal, amikor változik az állatok étrendje. Nem is jelentkezik minden évben, de ha felüti a fejét akkor végigmegy az egész állományon pár nap alatt. Legtöbbször homeopátiával sikeresen kezeljük. Természetesen komolyabb megbetegedés esetén állatorvost hívunk, aki szakszerű gyógyszeres kezelést ad. Ez azonban igen ritka. Idegen állat ide nem jön, így kórokozókat sem hurcolnak be. Szabad tartásúak az állatok, így mivel sokat vannak kint, füvet, gyógynövényeket legelnek egész nyáron, van mozgásterük ezért nem igazán betegszenek meg.

Hogyan választják el a borjakat az anyjuktól?

Mikor a boci megszületik 3-4 napig szopja  az anya tejét, a számára nagyon fontos úgynevezett föccstejet, aztán elválasztjuk a kicsit. Ettől kezdve külön kap tejet, a tehenet pedig fejjük . Attól függően, hogy milyen erős egy boci 5-6 liter tejet is meg bír inni egy evés alkalmával. A bocik 6 hétig tejen élnek, és ahogy erősödnek elkezdik csipegetni a szénát, és lassan átszoknak a szálas takarmányra.

Mi történik a borjakkal később? Itt maradnak?
Most hosszú időre van utánpótlásunk, illetve teljes az állomány, így az üszők is bikák is 3 hónapot töltenek itt, aztán eladásra kerülnek.

 Mennyi kis boci várható még idén?
Igyekszünk úgy alakítani, hogy havonta 1-2 borjú szülessen. Februárra még két borjút várunk, márciusra is kettőt. Természetesen nem mindig sikerül, hiszen nem mindig sikeres a megtermékenyítés abban a hónapban amikor szeretnénk, és az is előfordulhat nagy ritkán, hogy az állat elvetél.

Emellett az állomány mellett mennyi tejet fejnek naponta és mi készül belőle?

Napi szinten körülbelül összesen 200 liter tejet fejünk le, amit jobbára itt a faluban el is tudunk adni. A többletet  falun kívül értékesítjük, illetve különböző tejtermékeket készítünk. Készülnek különböző fűszerezésű gomolya sajtok , többféle füstölt, és a nagy kedvenc, parenyica. Ezen kívül desszertnek ordából készült finomságokat kínálunk.

Van tervben új sajt bevezetése?

Újításként próbálkozunk érlelt,  trappista és ementáli jellegű sajtok készítésével, de jelenleg egyelőre a család teszteli, mielőtt a vásárlóink elé kerülnek.

Mi a feladat így tavasszal és mik a tervek erre az évre?
Különösebb feladat nincsen tavasszal. A villanypásztorokat kell végignézni, leellenőrizni, és a szükséges javításokat elvégezni.
Ezen túlmenően idén tervezzük meghosszabbítani a fedett részünket, hogy a különböző korú bocikat elszeparáltan és komfortosabb körülmények között tudjuk gondozni. Reméljük, hogy sikerülni fog a tervezett bővítés.

Vannak állandó programok, rendezvények a tanyán?
Iskolás csoportok szoktak ellátogatni hozzánk általában tavasszal és összel, előre megbeszélt időpontban. Pár órás vagy egész napos program keretében ismerkedhetnek meg a tanyasi élettel. Gyógynövényekkel ismerkednek, traktoron utaznak, lovagolnak, ebédelnek, kürtős kalácsot sütnek, csoportjátékokat játszanak, megnézik a tanyát,a bocikat, a gépeket, a sajtműhelyt. Gyógyteát készítenek,és uzsonnáznak, megkóstolják a kézműves tejtermékeket, sajtot, krémtúrót; majd megnézik a fejést. Nagyon szokták élvezni a mókát, az óriási teret.

Ezen felül lovaglásra is van lehetőség előre egyeztetett időpontban, korlátozott számban, hisz a háttérmunka, mely az állatok gondos ellátását biztosítja, az nem maradhat el.

Ezeknek a programoknak nagy része szabadtéri, mi történik, ha elered az eső?
Az egyik legjobban sikerült tanyabemutató napunk zuhogó esőben történt. Számítottunk rá, hogy az eső valamikor megérkezik, így kértünk a szülőktől váltóruhát. Manapság a gyerekeket ritkán engedik ki az esőre, mi hagytuk, had legyen benne részük. Együtt az osztálytársakkal mi kell ennél nagyobb móka.

 

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.