Kesztölc Kestúc

keresés

Elkezdődött a 10-es számú főút kesztölci elágazás és Dorog közötti szakaszának felújítása, A közelmúltban több alkalommal hirtelen lezúdult nagy mennyiségű eső a főút egyes részein többször megrekedt, ezáltal indokolttá vált a csapadékvíz-elvezetési problémák megoldása.

A közelmúltban elkezdődött a 10-es számú főút Dorog és a kesztölci elágazás közötti szakaszának felújítása, amely 72 millió forintból, a 2017–2018. évi komplex útfelújítási program keretében valósul meg.
Az előkészítési munkálatokat a kivitelező cég munkatársai már június elején elvégezték: akkor a szakemberek mintegy 1 méteres szélességben az úttest két oldalán felmarták a földet, majd néhány nappal később földárkot is létesítettek.
A Magyar Közút Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint ezek az apróbb munkálatok a vízelvezető rendszer fejlesztéséhez járulnak hozzá. A közelmúltban több alkalommal hirtelen lezúdult nagy mennyiségű eső a főút egyes részein többször megrekedt, ezáltal indokolttá vált a csapadékvíz-elvezetési problémák megoldása. A megye és egyben az ország egyik legforgalmasabb útjának 820 méteres szakaszát jelenleg új burkolattal látják el, a későbbiekben pedig az elhasználódott közlekedési táblákat is kicserélik. A felújítási munkálatok várhatóan július utolsó hetében fejeződhetnek be.
Forrás: KEMMA (W.P.)

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.