Kesztölc Kestúc

keresés

Mester-Kovács Erzsiék beleszerettek Kesztölcbe, a gyerekeik már itt születtek. Most jógatanfolyamot indít kismamáknak. Zsibrita Zámbori Zita interjúja

A baba-mama jóga: kedd 9:30, Művelődési Ház.  Előzetes bejelentkezés: Mester-Kovács Erzsébet: 06/30 9797-908 

Mióta éltek itt, és miért Kesztölcöt választottátok? 

2009 végén költöztünk Kesztölcre Esztergomból. Egy kedves kis házat szerettünk volna egy csendes, nyugodt, természetközeli helyen, és ezt itt találtuk meg. Szeretünk itt élni, otthon érezzük magunkat. A gyerekeink már itt születtek.

2018 januárjával babás - mamás és kismamás jógát tartasz keddenként. Miért választottad a jógát, és mióta foglalkozol vele.

A kisfiam és a nagyobbik lányom már egy éve jár gyerekjóga órákra egy kiváló tanárhoz aki felhívta a figyelmemet arra, hogy szeptemberben indul egy képzés a Sarasvati jógaközpontban. Arra gondoltam, hogy a hordozási tanácsadói tevékenységemmel együtt jó lehetőség a várandósság és a babagondozás időszakában segítséget tudjak nyújtani az édesanyáknak, hiszen annyiféle nehézséggel kell megküzdenünk nap, mint nap.
Előtte néhány óralátogatást leszámítva nem sok közöm volt a jógához. Mindig is nagyon tetszett, de valahogy sokadik helyre került a prioritások között. Ebből is látszik, hogy a jógát bármikor el lehet kezdeni, nem szükséges hozzá semmilyen előképzettség. Decemberben vizsgáztam oktatóként, teljesen friss és ropogós az oklevelem.

Miért szereted a jógát?

A legjobban a kíméletességét és a fokozatosságot szeretem. A jógát úgy gyakoroljuk, hogy maximálisan figyelembe vesszük a testünk határait, és ha valami fájdalmat, vagy kellemetlen érzést okoz, azt nem erőltetjük. Ha előrehajláskor nem ér le az ujjunkig a padlóig, akkor sincs semmi gond, majd leér két hét múlva. Semmi szükség rá, hogy izzadva, lógó nyelvvel lenyomjunk még ötöt egy mozdulatsorból.

A kismama jógára ez fokozottan igaz, a finom, áramlásszerű mozdulatok dominálnak, csak olyan ismétlésszámmal, ami jólesik.

Mit ad a jóga a kismamáknak?

Orosz Katalin és S.Nagy Zita írja A sorsformáló 9+1 hónap című könyvben, hogy az újszülött nem tiszta lappal jön a világra. Sorsát, viselkedésmintáit befolyásolják a magzatként átélt hatások, érzések, a szülés-születés lefolyása.

A kismama jóga sokat tud segíteni az anyának testi és lelki-szellemi szinten egyaránt. A gyakorlatsorok úgy vannak felépítve, hogy a várandósságot kísérő kellemetlen tüneteket enyhítsék és felkészítsék a testet a vajúdásra és a szülésre.  Lehetőség van kimondottan szülésfelkészítő alkalomra is, ahol fájdalomcsillapítási technikákat, légzéstechnikát tanítunk. Javasolt az apáknak is részt venni ezen az órán, ha apás szülést terveznek.
Lelki-szellemi szinten a jóga kiegyensúlyozó hatása jelentős, a lassú mozdulatok segítenek befelé fordulni, önmagunkra és a babára figyelni. Az órák mindig relaxációval zárulnak, ennek során a test ellazul, a vérnyomás csökken, a légzés lassabb és mélyebb lesz. Ez az elcsendesedett és nyugodt állapot jó lehetőség, hogy felvegyük a kapcsolatot a babával, és hangtalanul kommunikáljunk vele. Mindez együtt csökkenti az új helyzet és  a felelősség miatt érzett szorongást.

Milyen hatása van a baba-mama jógának?

A baba-mama jóga szelíden segít, a szülés utáni regenerálódásban, átdolgozza, frissíti a testet, ami nemrég komoly terhet hordozott és hatalmas változásokon ment keresztül, és segíti elfogadni ezt az oda-vissza átalakulást.

A közös jógázás erősíti a baba-mama kapcsolatot. Az órát babamasszázzsal kezdjük, ami ellazítja és megnyugtatja a piciket, ezen felül támogatja a mozgásfejlődést.

A baba-mama jóga még egy fontos dolgot ad az édesanyáknak: az énidőt. Ezt a fogalmat sajnos eléggé elcsépelték, mégis fontos, hogy legyen idő, ami csak anyáé, hiszen sokkal könnyebb úgy adni, ha mi is fel vagyunk töltődve. Az óra itt is egy jóleső relaxációval zárul.

A kicsi gyermekek kúsznak, másznak esetleg szaladgálnak óta közben. A jógát kifejezetten csendes, elmélyült mozgásformaként ismerjük. Hogyan lehet bevonni a kicsiket ebbe a mozgásba?

A baba - mama jóga valojában ennél aktivabb. Kiméletes dinamikus gyakorlatokat végzünk. A még nem kuszó-mászó babák egyes gyakorlatoknál az édesanyák mellett vannak a matracon, máskor a karunkra vesszük, megöleljük vagy éppen magasra emeljük őket. A kis örökmozgók maguk döntik el mennyire vesznek részt a közös jógázásban. A gyakorlatokat babával és baba nélkül is lehet végezni. A kicsik azonban hamar rájönnek, hogy a közös mozgás jó móka és néhány alkalom után sokkal együttműködőbbek lesznek. 

A képeken Erzsi és kislányai, Lola és SzerkőFotó: Lilla Linkes
 

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.