Az új oldalon bemutatkozik az iskola, megismerhetjük a tanári kart, a szülői munkaközösség és a diákönkormányzatok tagait, és láthatjuk a tavalyi tanév tanulmányi versenyeinek győzteseit is.

FarsangKesztölc rövid története után a beköszöntőben áttekintést kapunk a Kincses József Általános Iskola pedagógiai programjáról: "Beiskolázási körzetünkben élő családok szociális, anyagi és kulturális helyzete egymástól nagymértékben eltér, ezért nevelő és oktató munkánk ehhez a helyzethez igazodik: tanórán és tanórán kívül megpróbáljuk segíteni a nehéz körülmények között élő, hátránnyal induló tanulók felzárkóztatását, ugyanakkor kiemelt fontosságú feladatnak tekintjük a tehetséges, jó képességű gyermekek fejlesztését is."

AdventAz iskola dolgozói menüpont alatt találjuk a 14 fős tanári kar listáját.

ÉvnyitóA Kincses Iskola fontosnak tartja, hogy a kesztölci diákok "mérjék össze tudásukat, teljesítményüket, versenyezzenek más iskolák tanulóival, szerepeljenek iskolánk falain kívül – tudjanak idegen környezetben is számot adni tudásukról, váljanak határozott felépítésű, érdekeket képviselni tudó, másokkal szemben toleráns ifjakká." Büszkék lehetünk rájuk, tavaly 43 kesztölci fiatal ért el eredményeket tanulmányi versenyeken.

Iskolánkban minden felsős osztályban működik diákönkormányzat. Tagjaikat szintén megtaláljuk a megújult honlapon.

Rendhagyó történelemóraA honlapon megtaláljuk a szülői munkaközösség tagjat is: Farkas Zsuzsanna, Győriné Majzer Katalin, Kara Katalin, Kara Orsolya, Kara Szilvia, Kelemen Erzsébet, Klányi Ottóné, Kochnyák Hajnalka, Málnai Szilvia, Nebehajné Nyilas Melinda, Péter Anikó, Simonek Katalin, Szini Tímea, Szivek Szilvia, Tóth Éva, Zsiros Emese.

Negyedikesek a könyvtárbanA honlapról azt is megtudhatjuk, hogy iskolánk négy pályázatban vesz részt. A Kesztölci Családi Bölcsőde Közhasznú Egyesülettel egészségnapot rendeznek. A piliscsévi művelődési házzal kézműves szakkört és ÖKO tábort tartanak. A dorogi könyvtárral szavalóversenyt és rajzpályázatot szerveztek. Piliscsév és Leányvár iskoláival a Határtalanul pályázaton vettek részt.

Fotók: Juhász Sándor, borítókép: iskolásaink a faluházban

Olvasta már?

Rókát fogtak Kesztölcön

Nemesi Mihály elmondta, hogy a belterületen garázdálkodó rókát csapdával fogták meg, és a Táti szigetre szállították.

Klastrompuszta: Pálosok és régészek tervei

A Magyar Pálos Rend vezetőinek és a Magyar Nemzeti Múzeum régészeinek részvételével szerveztek kerekasztal beszélgetést a Közösségi Klubban. A szakmai fórum több ötlet és tervezet is elhangzott a klastrompusztai pálos romokat bemutató látogatóközp...

Marek Viktor a lencsehegyi bánya kalandos megnyitásáról

Marek Viktor történész, Kesztölc 1956-os múltjának szakértő tudósa érdekes adalékot közölt a lencsehegyi bánya megnyitásával kapcsolatban. Ha valakinek több információja van az üggyel kapcsolatban, kíváncsian várjuk!