Tegnap nagyon boldog voltam, amikor konstatáltam, hogy egyedül vagyok a visegrádi pályán, ahol nagyon régen nem jártam. 10 perccel az érkezésem után, zörögni kezdett a bozót, gondoltam, eddig tartott a magány, kolléga érkezik. E helyett egy hatalmas vaddisznó jelent meg 10 méterre tőlem...

Megjelent, egymásra néztünk, de nem szaladt el. Igaz felém sem indult el, lesétált komótosan a vízhez és ivott. Szürreális. Érdekes, hogy mennyire nem vagyunk felkészülve, vagyis én nem vagyok felkészülve az ennyire valószínűtlen helyzetekre, mert dobáltam tovább. Ott áll tőlem 10 méterre egy vaddisznó, én a rohanó Duna peremén, mögöttem sűrű bozót, sehol egy fa, én meg dobálok tovább. Aztán azért mégis bekapcsolt valami, rákiabáltam a disznóra. Semmi. Meg sem rezzent. Komótosan elindult felfelé, eltűnt a szemem elől. Dobálok tovább. Huhh, ezt megúsztam. Durva volt, a többiek el sem fogják hinni, még jó, hogy van egy videóm róla.

Amikor újra észrevettem, akkor 5 méterrel volt fölöttem a bozótban. Jött felém, nem rohanva, de határozottan. EZ MOST TÉNYLEG TÖRTÉNIK? Bot le és gyorsan mérlegeltem a lehetőségeimet: vagy ugrom a vízbe, vagy megpróbálok jobbra elmenni, de akkor ha akar, elém tud vágni. Hopp de van egy szendvicsem! A szendvicset kikaptam és eldobtam balra, és fel sem nézve elindultam jobbra, rohantam jobbra a dzsinzsán keresztül. Működtek az őrangyalok, nem lett sem bokatörés, sem támadás a dologból, sikeresen kiértem a spiccre. Ott találtam egy öles nagy uszadék fát, azt felkaptam, és futottam a kocsihoz.

Disznó sehol, odaértem a kocsihoz. Eldobtam a fát, nyitom a kocsit. Ekkor láttam, hogy mögöttem futott felém. Soha nem ültem be ilyen gyorsan a verdába. Nem sokon múlt. A többit már elmeséli a videó. Kb 50 percen keresztül kergette a kocsit. Dörgölődzött, elém vágott, lökdöste a kocsit, röfögött és leszarta, akármit csináltam az elkergetésére. Kijött velem majdnem a 11-es útig, ott egy horgász apuka épp pakolt a kocsijába a fiával, figyelmeztettem őket, az ő kocsijukba is beszagolt, de az apuka üvöltésére, meg a röpködő vödör és szák hatására meg az üvöltésre kicsit arrébb ment, de újra visszatért.

Aztán becsapott a bozótba, visszaszáguldottam a helyemre, a kocsit nem kímélve, az ágak jól megcsinálták az Outback fényezését, de dolgozott a négykerék szépen, simán visszaértem, lerohantam a cuccért és bedobtam mindent a gépbe. A vicces az, hogy még a szendvics is meglett. Én ettem meg végül nem a dög. Asszem utoljára mentem egyedül. A kövezés, a vadak, a rohanó Duna nem játék, ezt most a saját bőrömön tapasztaltam meg. Remélem visszatalál az erdőbe a drága, sajnálnám, ha bántanák, de sokan járnak erre a helyre, nem akarom elképzelni mi történik, ha gyerekek botlanak bele.