Bár sokan ismerik mint fafaragó alkotót, szeretném ha röviden bemutatkozna.

1967. március 26-án születtem Szőnyben. Első emlékeim Komáromhoz fűződnek. Ott laktunk a Rüdiger tó partján a Madách Imre utcában nővéremmel és szüleimmel és szinte soha nem unatkoztam. Csodálatos kisgyermekkorom volt számítógépek, mobiltelefonok, és kereskedelmi csatornák nélkül. Az iskola után és a hét végéken, télen és nyáron a szabadban tekeregtünk mi, akkori gyermekek, és szinte csak enni és aludni mentünk haza. Még most is némi romantikával gondolok arra a mesés, visszahozhatatlan világra. Majd talán 8 éves lehettem, amikor Esztergom-kertvárosba költöztünk az apai nagyszüleim házába, és ott jártam általános iskolában. Már ezt az időszakomat is a folyamatos fabrikálás jellemezte. Mindig bütyköltem valamivel. Szinte mindent szétszedtem, bár sok minden volt, amit aztán nem tudtam többé összerakni. Rengeteget rajzoltam, és kis iskolás koromban indultam pár rajzversenyen is, amiket ugyan sosem nyertem meg, de azért ezeken mindig kaptam valami helyezést. A karikatúrák készítése például, végig kísért iskolás koromtól egészen mostanáig. Az általános iskola elvégzése után Látszerész szakmát tanultam, majd ennek megfelelően a Látszerészeti Eszközök Gyárában dolgoztam pár évet. Soha nem tetszett ez a munka, szabadabb életet szerettem volna, így a következő munkahelyem a Magyar Hajózási Részvénytársaság volt. Ezen belül Esztergomban a kompkikötőben, és az esztergomi Hajóállomáson dolgoztam 15 éven át. Itt családias hangulatban, közvetlenül a Duna mellett, sok szabadidővel nagyon laza körülmények között dolgoztam, és itt farigcsáltam két járat között az első szobrocskáimat. A Mária Valéria híd megépülésekor megszűnt munkahelyem, és egy kissé elhamarkodott ötlettől vezérelve Határőr lettem. 8 éven át dolgoztam határőrként, amikor a határok felszámolása miatt ez a szakma is megszűnt létezni. Innen már sodort magával az ár tovább, és az integráció következtében a rendőrség berkein belül találtam magam. 1-2 év utca után elvégeztem egy bűnügyi technikusi iskolát, és immár 7. éve az Esztergomi Rendőrkapitányságon bűnügyi technikusként dolgozom.

Hogyan, miként jött ez a késztetés, hogy evvel foglalkozzon?

Az édesapám igazi „művészlélek” volt. Alapjában véve zenészként dolgozott, de festett, szobrászkodott, öreg könyvek után bújta a vén házak padlásait, és mindig hozott haza valami „kincset”. Talán ezért, talán Őmiatta ébredt bennem késztetés, hogy én is alkossak valami maradandót. Talán tőle örököltem az erre való hajlamot. Egyébként zeneszeretetével is „megfertőzött” így hosszú-hosszú évek óta, a mai napig lelkesen keserítem családtagjaimat nem túl kifinomult gitártudásommal. Hát igen. Ez is egy örök szerelem. Szóval a folyamatos önkifejezési kényszer már kisgyermekkoromtól dolgozott bennem, és ahogyan felnőtté váltam hol itt, hol ott valamilyen formában a felszínre tört. Főleg a rajzolgatásban, később a festegetésben, de a gitározás és a fafaragás is ennek tudható be.

Véletlenszerűen, ihlet által, vagy előre kigondoltság alapján készít egy-egy alkotást?

Korábban azt rajzolgattam és faragcsáltam ami hirtelen eszembe jutott. Soha nem terveztem meg előre. Azután 2007-ben egy kollégámat valamiért szerettem volna meglepni, így faragtam neki egy száraz keményfa szeletbe egy házszám táblát, és mivel imádja a kutyákat, és hivatásszerűen is foglalkozik velük, hát belecsempésztem a faragásba egy kis „velős csontot” is. Hogy egyedi legyen. (1) Ennek akkora sikere volt, hogy az óta folyamatosan keresnek fel ismerősök és idegenek is, akik saját részre, esetleg ajándékba szeretnének valami faragott, névre szóló, egyedi házszámtáblát. Azóta szinte csak megrendelésre dolgozom. pedig nagyon jó volna már valamit saját magamnak készíteni.

Kitől tanulta ezt, volt valaki mestere vagy önmagától?

Lényegében mondhatom, hogy saját magam tapasztaltam ki a fogásokat, és a szerszámaim túlnyomó részét is magam készítettem. Ezek faragó kések, élező alkalmatosságok és olyan eszközök, amik a munkafolyamatok során megkönnyítik a dolgomat. Természetesen korábban volt azért pár félresikerült alkotásom is. Ami nem úgy alakult, ahogyan szerettem volna. Eleinte ezeket eldobáltam, eltüzeltem, de mostmár, ha ilyen irányba mozdul el egy munka, akkor is befejezem, ha már korábban végképp lemondtam volna róla. Mert rájöttem, hogy a legreménytelenebb munkából is születhet teljesen remek alkotás. Egyszerűen arról van szó, ha nem adja fel az ember, akkor szinte minden esetben sikeres végeredmény lesz a jutalom. Ezt én teljesen komolyan gondolom.

Mennyi ideig tart általában egy alkotás létrehozása, melyik volt a legkisebb és legnagyobb "méretben" amit eddig készített?

Mostanság egy – egy munkán 6-8 napig dolgozom. Persze nem egész nap. csak naponta 2-3 órát. Néha többet. Korábban szobrocskákat faragtam, ezek közül került ki eddigi legkisebb munkám, egy csint darabból faragott női alak (2) A legnagyobb pedig egy pince felirat (3) volt.

Csak saját magának vagy "megrendelésre" is vállal munkát?

Mostanában szinte csak megrendelésre dolgozom. Születésnapokra, ünnepi alkalmakra, vagy egyszerűen minden különleges alkalom nélkül felkérésre. Kedves ismerőseim és barátaim közben járásával több munkám külföldre is eljuthatott, amiért nagyon hálás vagyok, és amit ezúton is köszönök nekik. Így már otthagyhattam kézjegyemet Angliában, Szlovákiában, Spanyolországban, Franciaországban és Amerikában is. Hú, ez most nagyon komolyan hangzott, de a valóság az, hogy ezek a munkák, csak egy-egy megrendelésre szóltak. Viszont igen büszke vagyok rájuk.

Tapasztalja e alkotásainak visszhangját, s volt e már "kiállítása" ,s ha nem, szeretné-e ha lenne?

Általában elmondhatom, hogy meg vannak elégedve, akik megrendelnek tőlem egy-egy faragást. Tulajdonképpen, évek óta tartó farigcsálásaim közül egy sem került arra a sorsra, hogy nálam maradjon. Bármilyen hihetetlen is, ez számomra inkább probléma kicsit, mert szinte semmit nem tudok felmutatni a sok-sok munkából amit eddig készíthettem. A feleségem kért meg arra, hogy faragjak neki egy olyat ami csak az övé. Így készítettem egy tájképet, amin kedvenc helyünk látható. Klastrompuszta. Nos, ez az egyetlen itthon található művem, a korábbi kis szobrocskáimat leszámítva. A régi munkáimból még sok évvel ezelőtt Lélekvirágok elnevezésű kesztölci alkotók és kézműves kör több más alkotó munkáival egyetemben kiállítást is rendezett. Hogy szeretnék e kiállításon részt venni a műveimmel? Ezen nem nagyon gondolkodtam eddig. Nem is tudnék oda mit vinni, mert ahogy említettem, 1-2 szobrocskát kivéve, szinte semmi faragásom nincs a saját tulajdonomban.

Milyen tervei vannak a jövőt illetően?

Nem nagyon tervezgettem a jövőt illetően. Nekem nagy örömöt jelent, amikor elmerülhetek ebben a foglalatosságban, ez teljesen kielégíti ez irányú igényeimet. De ha mindenképpen kellene mondanom ezzel kapcsolatban valamit, akkor azt mondanám, talán szeretnék faragni egyszer pályázatokra is. Ahol egy adott témát kell megjeleníteni valamely képzőművészeti alkotásban. Megpróbálkoznék vele. És talán jó volna saját részre is készíteni valami szépet.