Kesztölc Kestúc

keresés

A Piliscentrum portál munkatársai tesztelték a jászfalusi PaPa pizzériát. Kosztolányi is írhatta volna: Vastag, de átsült marhahús pogácsa, a pufi alul felül megpirítva, finom karamellizált hagyma, cheddar sajt, friss zöldségek, és nem a megszokott, mustár-kechup-majonéz trió, hanem a hús karakteréhez tökéletesen passzoló árnyalatnyi BBQ szósz.

A minap meglátogattuk a PaPa éttermet Pilisjászfalun. Egy hónapja nyitottak a 10-es mellett, és hajtott bennünket a kíváncsiság, hogy milyen lehet. Szeretünk jókat enni, új helyeket kipróbálni.
Így most sort kerítettünk Jászfalu új éttermére is. Többször halasztottuk, vagy fáradtság vagy időhiány miatt, de péntek este azt mondtam ennyi nem toljuk tovább elmegyünk.
Kicsit aggódtam, hogy 9 körül már vagy nem lesz nyitva (igen nem emlékeztem pontosan a nyitvatartási időre), vagy már egy csomó minden nem lesz, vagy közlik, hogy fogyasszunk gyorsan mert zárnak. Volt példa rá, hogy zárás előtt estünk be valahová, pizzát kértünk, ami nem is volt olcsó és éreztük a személyzeten, hogy “egyetek má’ mennénk haza”, és nem este 10-kor zártak. A PaPa nyitva volt, mindent kérhettünk. A fiunk hamburgert kért, mi viszont kicsit fárasztóak lehetünk a felszolgáló hölgynek, mert többször is variáltunk a feleségemmel mire megszületett a döntés 2 személyes PaPa tál mellett. Ennek ellenére végig mosoly, segítőkészség és 10/10-es kiszolgálásban volt részünk.

“Jó munkához idő kell”  – tartja a mondás,  a mondás bizony igaz. Kellett várni az ételre, kicsit talán többet is mint általában egy étteremben, de megérte!
A hamburgert nagyon odatették. Vastag, de átsült marhahús pogácsa, a pufi alul felül megpirítva, finom karamellizált hagyma, cheddar sajt, friss zöldségek, és nem a megszokott, mustár-kechup-majonéz trió, hanem a hús karakteréhez tökéletesen passzoló árnyalatnyi BBQ szósz. Elsőre megfordult a fejemben, hogy lehet XXL-t kellene rendelni, de a normál méret sem piskóta. Tippre olyan 60 deka a teljes anyag. Tálalásban ízléses fa tálca egy kis karddal átszúrva, hogy ne csússzon szét.

 A részünkről 5 csillagos a hamburger.

A részünkről 5 csillagos a hamburger, megtámasztva sült krumplival

A feleségemmel egy kétszemélyes tálat rendeltünk: Rántott hús, rántott sajt, cordon blue, rántott sajt, sertésszűz és bőséges köret, megtámasztva vegyes és görög salátával. Mit lehet mondani egy ilyen tálról? Bőséges, nincsenek ordas nagy szeletek mindenből, hanem mindegyik főfogásból pont megfelelő a méret, a két féle köret is bőséges. Ropogós panír borította a sajtot is és a húst is. Sok helyen előre panírorozott húsokat árulnak rántott szeletként, de a mi esetünkben erről szó sincs. És ami a számunkra a legkellemesebb volt, hogy sem a sült krumpli, sem a húsok nem tocsogtak olajban, épp csak annyi zsiradék maradt rajta, amennyitől még egy kóbor macska koleszterinje se mozdul meg. Talán a mennyiségről elmond mindent, hogy ugyan farkas éhesek voltunk, de el kellett csomagoltatni a bőségtálat, így a szombati ebéd is le lett tudva!

2 személyes PaPa tál

2 személyes PaPa bőség(es) tál

 

Belülről az étterem kellemesen klimatizált, a kisebbekre is külön gondoltak egy jópofa játszósarokkal. Ez külön klassz, hiszen amíg fogásra várnak a szülők, a gyerkőcök kedvükre rongykodhatnak a játszósarokban. Kevés ilyen étteremben jártam az elmúlt években, és kisgyerekes szülőként nagyra tartom ezeket a helyeket, mert valljuk be egy idő után két percenként elhangzanak ezek: mikor lesz már kész? Unatkozom! Éhes vagyok! Ezt a problémát az étterem a játszósarokkal orvosolja.

A PilisCentrum abszolút saját értékelése:
  • Kiszolgálás - 10/10
  • Hely külalakja, felszereltsége, tisztasága - 10/10
  • Gyorsaság - 9/10
  • Ízvilág - 10/10
  • Mennyiség - 10/10

Összegzés

A PaPa étterem összességében egy nagyon kellemes helynek ígérkezik. Árait tekintve abszolút megfizethető. Mind a mennyiség, mind a minőség kiváló. Csak ajánlani tudjuk
Pilisjászfalun a PaPa Étterem és PizzériátCím: 2080, Pilisjászfalu Bécsi út 20.,

Olvasta már?