Kesztölc Kestúc

keresés

Talán , miként egykor ama családok, úgy ma is "örökbefogadhatnának" egy - egy stációt azok, akiknek módjukban áll.

Falunk temetőkapuján belépve, meredek domboldalba ütközünk. Hosszú évtizedek után "asztfaltozott" lett, volt vasúti betonelemekből, de ez még mindig jobb mint ami előtte volt, mert nagy esők után alig lehetett felmenni a temetőbe, a halottasházhoz, sírokhoz.

A temetőkapun belépve jobb és bal oldalon egyszerűségében is nagyon szép kálváriákat láthatunk,melyeket különböző családok állítattak fel a XIX.század elejétől. Az évek múlása és az időjárás megtette a magáét, mára csak pár helyen lehet tisztán kilovasni a kálváriák alján látható véseteket, melyek konkrétan megmondják ki is állítatta.

Minden kálvária más -más bíbliai jelenetet ábrázol, és színes, némelyek túlzottan is, és ma már üveglap védi az esőtől, széltől ,ami egyrészt jó, másrészt rontja a "belátást" és a fényképezést.

Sajnos a vandalizmus itt is járt nem kísértetként hanem valóságosként, betörték az üveglapokat és egyébb károkat is tettek a temetőben. A stációk különböző állapotban vannak, melyik hol hogyan áll, mennyire van kitéve az időjárásnak. Mindenesetre az tény, hogy nagyon hangulatos, és jól mutatnak ezek a kis kálváriák, felsétálva az úton. Kőböl épültek, egyforma a formájuk, tetejük csúcsos és kereszt van mindegyiken, némelyik lekopott, van ami feketére festett, és meg vannak számozva a stációk, bele van vésve mindegyikbe a maga száma.

Érdemes ha időnk engedi, mind külön megnézni, hogy mit is ábrázol az adott alkotás,mely több szoborból állóak. Állapotmegőrzés van, viszonylag jól tartják magukat, de az biztos hogy idővel majd rá kell szánni a felújítást, mert nem szabad hagyni hogy elporladjanak. Talán , miként egykor ama családok, úgy ma is "örökbefogadhatnának" egy - egy kálváriát azok, akiknek módjukban áll.

Olvasta már?