Kesztölc Kestúc

keresés

Kara Adrienn nem szokott álmodni, de megmutatja nekünk, hogy milyen az élet Álomországban. Különleges formáival ábrándos történeteket mesél. Interjúnk.

Hogyan kötődsz Kesztölchöz?

Itt lakom kisgyerekkorom óta. Itt jártam óvodába és általános iskolába is. Budapesten tanulok a Gábor Dénes főiskolán Gazdasági-és menedzsment szakon.

Van tanárod, mestered, aki ebben segít, vezet?

A főiskolai tanulmányaim elején egy beszélgetés során Berecz Antónia Klára tanárnő mondta, hogy az iskolában van digitális festészet szakkör, és ha jól rajzolok és van érzékem a digitális festészet iránt, akkor feltétlen menjek el. Így is lett, az óra nagyon családias és hangulatos volt. A műhely vezetője Orgoványi Gábor tanár úr, aki elismert a képzőművészek körében. Általa ismertem meg a digitális festészet alapjait.

Szoktál olyanokat álmodni, mint amilyenek a képeid?

Nem szoktam megálmodni. A képeimet inkább egy adott pillanat ihleti meg, vagy éppen egy érzés, ami abban a pillanatban körül vesz.  De néha csak elképzelek egy adott világot, pillanatot és azt örökítem meg kép formájában. Néha a képek többet mondanak a szavaknál. A témákat próbálom a mai világból venni. Ha egy kötött témából dolgozom, azt megelőzi az információgyűjtés.

Kik a példaképeid? Kik a kedvenc festőid, művészeid?

Több festő, grafikus munkásságát követem. A festők közül ilyen például Vincent Van Gogh aki a  posztimpresszionizmus stílusában alkotott, aminek nincs egysége stílusa sokkal inkább egy törekvés volt, hogy elhatárolójanak a kortársaikkal az  impresszionizmustól (az adott dolgokat úgy ábrázolták, ahogyan adott pillanatban látták, ez az élmény vezette az ecsetjüket) hogy létre hozzanak egy új irányzatot.

Bernado Bellotto Olasz festőművész aki a tájképfestészetben és a látképfestészetben alkotott maradandót. Érdekesség a festőről a Varsóban festett tájképei mintául szolgáltak a város második világháborús bombázásait követő rekonstrukciójához. A kedvenc illusztrátorom, akire azt is mondhatnám, hogy a példaképem az John Howe.

A Fantasy stílusban alkot. Sok könyvborító viseli az ő keze munkásságát. A munkáira jellemző a letisztultság, természetesség. Legjobban azt szeretem a munkáiban hogy olyan részletességben alkot hogy néha úgy érzem hogy én is a képe részese lennék.

Persze nagyon sokat köszönhetek Berecz Antónia tanárnőnek mert nélküle nem találkozhattam volna a  digitális festészet világával.

Nem beszélve Orgoványi Gábor tanárúrral aki bevezetett a digitális festészet világába. És motivált arra hogy szakadjak el a papaírtól és a ceruzáktól mert digitálisan még több érdekes és részletgazdag képet tudok készíteni.

Milyen eszközökkel dolgozol?

Az eszköz használatom elég széles. Az első munkáim során csak papírt és ceruzát, tollat és filcet használtam (De ez mind a mai napig megmaradt.)  Ha digitálisan alkotom, első részben információt gyűjtök ha digitálisan rajzolok általában elsőnek egy papíron vázlat formájában jelenik meg az adott rajz jegyzetekkel kiegészítve. Az rajzolás, képalkotás során szükségem van a digitális táblára meg az ahhoz tartozó speciális ceruzára, és magára a szoftverre ami jelen esetben az Adobe Photoshop illetve az illustrator. Na meg persze ezekhez nem árt egy kis kreativitás és fantázia

Ezt a tudást tudod a munkádban hasznosítani? Vagy ez színtisztán hobby?

Szerintem ez már a hobbynál egy kicsit több, nekem ez jelenti a kikapcsolódást. Jó néha kiszakadni mindennapos mókus kerekből és eljutni egy olyan világba, amit a saját kezeiddel építesz, formálsz, olyanná amilyené akarod. Én azt javaslom mindenkinek, ha van lehetősége próbálja ki.

Olvasta már?