Kesztölc Kestúc

keresés

Kesztölc önkormányzata a település arculatának védelméből kiindulva megtalálta a jogi formáját annak, hogy a jövőben se kerülhessen sor olyan toronyépítésre, ami sérti falunk tájképét. A rendelet szövege mintául szolgálhat más településeknek is, ahol fontosnak tartják a környező látkép védelmét.

A Képviselőtestület tegnapi ülésén rendeletet fogadott el Kesztölc tájképének védelméről. A falu utcáiról lefényképezik a környező dombokat, és ezt a körvonalat, sziluettet védelem alá helyezték. Az ülésen részt vettek a Kesztölcért, a Faluért Egyesület képviselői is.

Kesztölc község Önkormányzat Képviselő-testületének …/2016. (XI.24.) önkormányzati rendelete a természeti értékek védelméről és a természetvédelem helyi szabályairól

 

Kesztölc Község Önkormányzat Képviselő-testülete a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 11. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1.§  

(1) Védett, az 1. melléklet szerinti térképen jelölt – kiemelt jelentőségű - települési tájképvédelmi területek, annak legmélyebb pontjáról rögzített domborzati sziluettje.

(2) Az (1) bekezdésben védetté nyilvánított területek területi hatályát (térképi ábrázolását) e rendelet 1. melléklete tartalmazza.

2.§

(1) Jelen rendelet 1. melléklete szerinti térképén jelölt települési tájképvédelmi területek védetté nyilvánítás indokai és céljai az alábbiak:

a)  Kesztölc község községhatára természetközeli arculatának megőrzése,

b)  a kiemelt jelentőségű települési tájképvédelmi területek térképi jelzésének megfelelő, e rendelet elfogadásakor a 2. mellékletben rögzített domborzati sziluettjének megtartása,

c)  a hagyományos és biogazdálkodás, állattartás feltételeinek biztosítása.

3.§

(1) Kesztölc Község Önkormányzati Képviselő-testülete a védett természeti értékek megőrzésére - a vonatkozó jogszabályokban biztosított lehetőségek szerint – önkormányzati természetvédelmi őrt foglalkoztathat, illetve polgári természetőrt vonhat be a hatékonyság fokozására.

(2) A védett természeti értékek fenntartása érdekében a Képviselő-testület Társadalmi Természetvédelmi Kerekasztalt hoz létre. A Természetvédelmi Társadalmi Kerekasztal résztvevői

  1. a polgármester
  2. a képviselő-testület környezetvédelemmel foglalkozó tanácsnoka,
  3. a környezet- és természetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek egy-egy képviselője, és
  4. akit még a Társadalmi Természetvédelmi Kerekasztal tagjai sorába választ.

(3) A Társadalmi Természetvédelmi Kerekasztalt a résztvevők kezdeményezésére szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal hívja össze Kesztölc község polgármestere.

(4) A Társadalmi Természetvédelmi Kerekasztal egyszerű szótöbbséggel dönt, javaslatokat fogalmaz meg az önkormányzat részére.

 

4.§ (1) Ez a rendelet a 2016. november 24-én lép hatályba.

 

Vöröskői István                                  Bognárné dr. Solymoskövi Veronika

polgármester                                                         jegyző

 

Olvasta már?

Kesztölc csapadékvíz-elvezetésének fejlesztése II. ütem

Kesztölc csapadékvíz-elvezetésének fejlesztése II. ütem Pályázati azonosító: TOP-2.1.3-16-KO1-2021-00041 Kedvezményezett: Kesztölc Község Önkormányzata Támogatás összege: 50 000 000 Ft Támogatás mértéke: 100% Projekt címe: Kesztölc ...

Köszönet nyilvánítás a kesztölci lakosoknak

Kesztölc község Önkormányzata, valamint a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat nevében szeretnénk megköszönni a kesztölci lakosoknak a tartós élelmiszer gyűjtést, valamint a felajánlott élelmiszer utalványokat, mellyel szebbé tehettük a községü...

Köszönet nyilvánítás a cipős doboz akció szervezőinek

Kesztölc község Önkormányzata, valamint a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat nevében szeretnénk megköszönni a cipős doboz akció szervezőinek és adományozóinak azt a rengeteg ajándékot, mellyel szebbé tehettük a községünkben élő rászoruló gyer...

KÖSZÖNET NYILVÁNÍTÁS ZSIBRITA GYÖRGYNEK

Ezúton szeretnénk megköszönni Kesztölc község Önkormányzata,- a Kesztölci Idősek Klubja, valamint a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat nevében Zsibrita György által közvetített tartós élelmiszeradományt, melyből 74 fő kesztölci lakost tudt...