16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező fiatalokat várnak.

A Nemzetgazdasági Minisztérium ebben az évben is lehetőséget biztosít a nyári diákmunka program megvalósítására.

A központi program keretében az önkormányzatok és önkormányzati fenntartású intézmények legfeljebb 2 hónap időtartamra, 2017. július 01. és 2017. augusztus 31. közötti időszakra támogatást igényelhetnek a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező és azt igazolni tudó diákok foglalkoztatásához. A program keretében napi 6 órás foglalkoztatás támogatható.

A támogatás előfeltétele: hogy a nappali tagozatos diák közvetítést kérőként a lakó,- vagy tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán nyilvántartásba vetesse magát. Ehhez személyes okmányaival, valamint érvényes diákigazolványával, vagy annak az iskolai tanulmányok befejezése miatti visszavonáskor kiadott iskolalátogatási igazolásával kell - szintén a munkaviszony kezdete előtt – a járási hivatal foglalkoztatási osztályára befáradnia annak érdekében, hogy a programba vonásának előfeltételét jelentő regisztrációja megtörténhessen.

További információ: Feketéné Vitek Dalma, Önkormányzat.

Olvasta már?

Tervezet: Rendelet a településkép védelméről

A novemberi közmeghallgatáson Kassai-Szoó Dominika, Kesztölc főépítésze bemutatta a településkép védelméről szóló rendelet tervezetét. Az alábbiakban olvasható a rendelet tervezetének teljes szövege, valamint a rendelet és az arculati kézikönyv le...

Közlemény

Vöröskői István polgármester közleménye az Irmák Kft telekvásárlási szándékával kapcsolatban.

Szelektív hulladékgyűjtés: november 8.

November 1 (Mindenszentek) helyett egy héttel később, november 8-án lesz a szelektív hulladékgyűjtés.                                         ...