Kesztölc Kestúc

keresés

Az R11-es út terveivel kapcsolatos fórum előtt összefoglaljuk a Kesztölc-Kestúc Facebook-csoportban felmerült és az e-mailben érkezett kérdéseket, észrevételeket. Ezeket a felvetéseket e-mailben is eljuttatjuk a fórum szervezőinek.

A nyomvonal

A hozzászólók egyhangúlag az „A” változatot tartják jobbnak. Paholik Viktor és Kiss Zoltán is azt emelte ki, hogy ez a változat rövidebb, és nem kell új utat építeni. Az „A” változat jobb megközelítést ad Dorog felé is. Paholik Viktor szerint a zaj csökkentésében is segít a domborzat az „A” változatnál. Kiss Zoltán és Grausz Valéria szerint a „B” verzió a leányváriaknak sem lenne jó megoldás.

Nagy Péter is az „A” változat mellett érvelt: „Mezőgazdász szemmel, az A változat vesz el kevesebb termőföldet. Nem zárja le a földek megközelítési lehetőségeit annyira, nem darabolja fel a táblákat. Nagyrészt művelés alatt nem álló területen halad.” Kiss Zoltán is hangsúlyozta a természetvédelmi szempontokat.

Valovics László új nyomvonalat javasolt:

No automatic alt text available.

Zaj, levegőszennyezés

Kérjük, hogy a fórumon részletesen mutassák be a zajvédelmi terveket. Kiss Virág és Kiss Zoltán is kiemelte, hogy a Tavasz utca és a Nyár utca olyan domborzati körülmények között van, hogy a dorogi Palatinuson rendezett zenés estek minden zaja áthallatszik. Kiss Virág szerint már most is elviselhetetlen a zaj szintje a csúcsforgalmi időszakokban.

S. Szabó Katalin kérdezi, hogy mivel kompenzálják a kocsik kipufogó gázát? A megnövekedett forgalommal kapcsolatos levegőszennyezésről is szeretnénk számokat látni.

Építkezés

Fedor Klaudia Erika arra kérdezett rá, hogy milyen tervek vannak arra, hogy a falu életét és közlekedését a lehető legkevésbé zavarja az építkezés. Mit tesznek azért, hogy az építkezés zaja ne legyen zavaró Kesztölcön?

10-es út javítása

Szopkó Ferenc és Trgel Rita azt kérdezi, hogy tervezik-e a 10-es út kátyúinak javítását, az út szélesítését.

Átvezetés

Jelenleg a Kék Túra és a tervezett Kesztölc-Dorog kerékpárút is az Akácos út végén keresztezi a 117-es utat. Nyírő András azt javasolja, hogy a tervezett helyett itt építsék meg az aluljárót. S. Szabó Ildikó szintén azt kérdezi, hogy a kék túraútvonalat mennyire befolyásolja ez az út? Hogyan lehet a kiserdőtől átkelni a falu irányába?

Rekultiváció

Nyírő András felvetette, hogy a 117-es nagy kanyarja és a mostani rövid bevezető szakasz feleslegessé válik, tervezik-e a használaton kívül útdarabok rekultivációját?

Időzítés

Kérjük, mutassák be az út építésének főbb mérföldköveit és a projekt ütemezésének tervét. Lekli Szabolcs, Kara Emil, Fedor Klaudia Erika és Szopkó Ferenc is arra kérdez rá hozzászólásában, hogy mikorra készül el az új út.

Borítókép: Makovics János felvétele

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.