Kesztölc Kestúc

keresés

Az Irmák Kft írásban és szóban is válaszolt a terveikkel kapcsolatos kérdésekre. A Kesztölcért, a Faluért Egyesület levélben kéri a Képviselőtestületet, hogy álljon el a telekeladástól. A telekeladásról a Képvsielőtestület november 29-én dönt.

A hétfői megbeszélésen képviselők, a korábban felkért bizottság tagjai, és az Irmák Kft vezetői vettek részt. Vöröskői István polgármester bevezetőjében megköszönte a közmeghallgatáson felkért bizottságnak, hogy összegyűjtötték a felmerült kérdéseket és aggályokat. Elmondta, hogy a képviselőtestület november 29-én fog dönteni a telekeladásról. Szebenszki János, az Irmák Kft ügyvezetője ismertette az általuk előkészített megállapodástervezetet. 

A megbeszélésen Pauler Attila arról beszélt, hogy a megbeszélésekbe szükséges bevonni szakértőket. Péntekre meghívta a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségesélyéért Nonprofit Kft vezetőit, hogy független szakértőktől is meghallgathassák az érdeklődők a kitagolással kapcsolatos tapasztalatokat. Ez a tájékoztató pénteken 15 órakor kezdődik a Művelődési Házban. Pauler Attila azt kérte Polgármester Úrtól, hogy a kKépviselőtestület halassza el a döntést, adjon időt a falunak arra, hogy kialakuljon egy konszenzusos álláspont. 

Jánoshegyi-Fazekas Éva kérdésére Szebenszki János elmondta, hogy a Kft számára november 30. a határidő. Ha eddig az időpontig nem tudják benyújtani az adásvételi szerződést, akkor a pályázati támogatásból nem tudják finanszírozni a telekvásárlást. Azt is elmondta, hogy erre az esetre is van tervük, de részletekbe nem bocsátkozott, tekintettel arra, hogy jelen állás szerint – a tavasszal elfogadott testületi határozat, valamint a megkötött előszerződések alapján az IRMÁK Nonprofit Kft. végleges vételi ajánlatot tett az érintett ingatlanokra. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy nincs lehetőségük arra, hogy több településen szétosztva hozzanak létre ilyen házakat, ennek előkészületeire (új telkek keresése, szerződések megkötése) nem áll rendelkezésre elegendő idő. 

Pauler Attila és Jánoshegyi-Fazekas Éva is kiemelte, hogy az Irmák Kft tartson tájékoztatót a Tavasz utca és környéke lakói számára. A válaszhoz Szebenszki időt kért, az igérte, hogy néhány napon belül érdemben válaszol a meghívásra. 

Szivek Péter azt hangsúlyozta, hogy nagyon nagy szám a falu számára a 44 fő. Kompromisszumos javaslatként azt vetette fel, hogy az egyik ház helyett foglalkoztató központot hozzanak létre. Szebenszki János elmondta, hogy foglalkoztató központot terveznek, de azt nem tartja lehetségesnek, hogy 44 főnél kevesebb embert hozzanak. Elmondta, hogy az EU-s szabályozás szerint a kitagolás keretében a települések lakosságának 5%-át érheti el az új lakók száma. Kiemelte, hogy az általuk megküldött megállapodástervezet szerint ezt a számot nem bővítik. Ugyanakkor az Alkotmányra hivatkozva azt is kiemelte, hogy senkinek nem lehet megtiltani, hogy hová költözzön. Szebenszki megismételte azt, amit a korábbi tájékoztatóján is elmondott: közel húsz éve működtetnek szociális intézményeket, az idősotthoni ellátás mellett fogyatékkal élők intézményeit is, és nem voltak problémáik az együttélésből, Albertirsán, Csobánkán, Szentendrén, Soltvadkerten jól beilleszkedtek a helyi közösségekbe. Szivek Péter kiemelte, hogy Kesztölc befogadó falu, és példát kell mutatnunk.

Simonek Antal azzal kapcsolatban érdeklődött, hogy hogy halad a Kfft az esztergomi foglalkoztatási központ tárgyalásaival. Szebenszki János elmondta, hogy többször tárgyaltak Romanek Etelka polgármesterasszonnyal, és a terveik szerint hamarosan elkezdődhet a központ kialakítása.

Strutek Gabriella arra kérdezett rá, hogy Esztergomban is lesznek-e kitagolások. Szebenszki igennel válaszolt, de a további kérdések elől elzárkózott, mondván, hogy itt a kesztölci kitagolásokat kell megbeszélni. Strutek Gabriella elmondta, hogy Pilismaróton és tudomása szerint több más településen is elutasították az Irmák Kft terveit. Szebenszki János megerősítette, hogy több helyen tárgyaltak, és végül Kesztölcön találtak alkalmas telkeket.

Kara József azt kérdezte, hogy a falu sportéletében részt tudnak-e venni azok a fogyatékosok, akiket ide költöztetne az Irmák Kft. Szebenszki Bence elmondta, hogy a legnagyobb fogyatékos sportegyesületet működteti a cég. Több sportágban is jól teljesítenek, és van focicsapatuk is. 

Radovics Istvánné elmondta, hogy elkeseríti az a megosztottság, amit a faluban lát. Azt szeretné, ha minél előbb helyreállna a béke.

Nyírő András a tervezett megállapodás garanciáira kérdezett rá. Szebenszki János elmondta, hogy a fogyatékosok ellátása állami feladat. Ha a Kft képtelen lenne ellátni feladatait, a hatályos törvények szerint az államnak kell gondoskodnia a fogyatékosokról. A Kesztölcre készülők valamennyien rendelkeznek rendszeres jövedelemmel, ezért ők nem jogosultak arra, hogy önkormányzati segélyeket igényeljenek. A fogyatékosok utaztatását szintén állami normatívából tudják finanszírozni. Elmondta azt is, hogy a Kesztölcön létrejövő új munkahelyekre elsősorban ittenieket szeretnének alkalmazni.

Borítókép: Pilis len

 

 

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.