Pilisszántón a falu közepén találunk egy római kori mérföldkövet, ezzel a felirattal: „A kegyes fényességes Marcus Aurelius Severus Alexander császár, a legfőbb hadúr és főpap, akit nyolc alkalommal ruháztak fel tribunusi ranggal, háromszoros consul, a haza atyja cím tulajdonosa állíttatta Aquincumtól... mérföldre.”

A pilisi római utak létrejöttét, használatuk időtartamát, nyomvonaluk vagy szerepük változását számos tényező befolyásolta. Kétségtelen, hogy a mai kutató ezen folyamatoknak csupán kis szeleteihez fér hozzá. Mégis, ha hosszabb időn átívelő vizsgálatra vállalkozunk, akad néhány fogódzópontunk.

Térségünkben ilyen biztos pont a hagyományosan jól ismert római kori úthálózat, amelynek tervezését annak idején szakértő kezekre bízták. Hatékony kialakítása a kor mérnöki tevékenységének csúcsszínvonalát jelentette mind nyomvonalát, mind szerkezetét tekintve, éppen ezért a Római Birodalom bukása után is számon tartották őket.

Fontos kérdés azonban, hogy a középkori forrásokból is ismert hagyomány mögött milyen fokú volt a római kori utak valós használata? Milyen tényezők játszottak szerepet abban, hogy a középkorban egyes útvonalakat tovább használtak, másokat pedig felhagytak? Milyen hatással voltak az utak a középkori életre?

A Magyar Régészet online magazinban Pető Zsuzsa Eszter összefoglalásában a Kárpát-medencén belüli római és középkori utak kapcsolatát, annak múltbéli és jövőbeni kutatási lehetőségeit kívánja az olvasó elé tárni a Pilis-Visegrádi-hegység példáján keresztül.

„Római vagy középkori? Történeti utak a Pilisben” című dolgozatot itt olvashatjuk el>>

Még a szekerek nyomait is kiszúrhatjuk túrázás közben

A Turista Magazin beszámolója szerint ha Pilisszentkeresztről indítjuk a túránkat, a kék kereszt jelzést kell követnünk a Kanyargós-patak mentén Dobogókő irányába. Már az országútról a Kakas-hegynél lekanyarodva figyelmesek lehetünk az erdőbe vezető köves útra, amelyen fölfelé vesszük az irányt. A sziklás, köves terepre máskor lehet, hogy ügyet sem vetnénk, de most, hogy a rómaiak nyomait keressük, szinte már látjuk is az előttünk heverő kövekben a hajdanán épített út alapjait. Nem sokat várat magára kutatásunk első sikerélménye sem. Mielőtt elérnénk az aszfaltozott erdészeti utat, egy kb. 300 méteres szakaszon kivehetővé válnak az ősi út különböző méretű kváderkövei, illetve a néhol méteres szegélykövei is. A 2,5 méter széles út felismerhető szakaszát feljebb, részben a kék kereszt jelzést, részben a patak túloldalán futó jelzetlen utat követve is megtaláljuk, még mielőtt a kék sáv jelzést elérjük. Viszont a kék jelzést elérve már nem tudjuk követni a nyomokat, innen már csak feltételezhetjük, hogy az egykori út továbbra is a Kanyargós-patak mentén ért fel az innen már csak kőhajításnyira lévő mai Dobogókőre, illetve a feltételezett őrtoronyhoz. Ha a hegytetőn állt is őrtorony, annak funkciójáról megoszlanak a vélemények. Mert bár innen pompásan belátni a környék hegyeit, de Pannónia provincia határait már kevésbé. Ezért elképzelhető, hogy az őrtoronynak is a Dunakanyar „levágása” volt a célja, mint a Római útnak, hogy az itt leadott és fogadott fény- vagy füstjelekkel gyorsabb legyen az üzenettovábbítás.

Több helyen is megfigyelhetjük az út kváderköveit

Dobogókőről a zöld kereszt jelzést követhetjük a Két-bükkfa-nyeregig, de ezen a szakaszon csak a nyereg közelében találunk ősi útra utaló nyomokat. Ezek viszont annál jelentősebbek, mert kiválóan megfigyelhetők az egykor erre gördülő szekerek nyomai. A kerekek mintegy 10 cm szélességben és 15 cm mélyen koptatták ki a vulkanikus kőzetet, a nyomtáv pedig kb. 120 cm-es. Teljesen le voltam nyűgözve, hogy a már korábban említett régészeti blogban (Szabó Máté régész által) közzétett kutatási eredményeket most én magam is megtaláltam. Ezen a sikeren felbuzdulva még nagyobb várakozással fordultam rá a zöld útra a Két-bükkfa-nyeregnél, ami már a turistatérképen is Római útként szerepelt.

 A szekerek kerekei mintegy 10 cm szélességben és 15 cm mélyen koptatták ki a vulkanikus kőzetet, a nyomtáv pedig kb. 120 cm-es