Kesztölc Kestúc

keresés

A kesztölci önkéntes tűzoltók Siska Gábor parancsnok vezetésével gyakorlaton vettek részt Komáromban.

A feltételezés szerint 2017. május 18-án 12.20 órakor Komárom várostól néhány kilométerre a Richter Skála szerinti 6,3 –as erősségű és tizenöt másodpercig tartó földrengés pattan ki. A földrengés következtében Komárom területén a házak közül sok megsérül, több belőlük összedől. Az érintett területeken sérülnek a közművek. A romok alatt sérültek lehetnek, sokan az utcán vagy a lakásban vannak.

A gyakorlat során műszaki mentési, tűzoltási feladatot, eltűnt személyek keresését és felkutatását, valamint alpintechnikás mentést mutattak be.

Az első helyszínen földrengés következtében a felvonulási úton személygépjárművek ütköztek össze. A mentésben résztvevők feladata a személygépjárművekbe szorult sérültek kimentése, elsősegélynyújtás, majd a továbbhaladást akadályozó gépjármű eltávolítása volt.

A közművek több helyen megsérültek, a kiömlő gáz begyulladt. A keletkezett tűz veszélyeztette a közelben lévő épületet. Ennél a feladat a tűz eloltása, a megsérült közművezetékek elzárása volt. A továbbiakban az épületben rekedt személyek keresőkutyákkal történő felkutatását, mentést - alpintechnikai módszerekkel - és elsősegélynyújtás láthattak a résztvevők.

A gyakorlaton a Turul megyei mentőcsoport (Magyar Vöröskereszt Komárom-Esztergom Megyei Szervezete, a kocsi és a kesztölci önkéntes tűzoltók, a Tatabányai 4x4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Tatabányai Polgári Védelmi és Kutató-Mentő Egyesület, a Környei Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület) a Brigetio Járási (a banai és nagyigmándi önkéntes tűzoltók) és a Komárom települési mentőcsoport (Komáromi Önkéntes Tűzoltó Egyesület), a Katasztrófavédelmi Mobil Labor, az Országos Mentőszolgálat, a közműszolgáltatók (Északdunántúli Vízmű Zrt. és az Égáz-Dégáz Gázszolgáltató Zrt.), valamint közösségi szolgálatos diákok magas színvonalon mutatták be felkészültségüket.

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.