Kesztölc Kestúc

keresés

Nekem a festés egyfajta belső kényszer, de ez egy rossz szó, a művészet az, amihez igyekszem alázattal lenni és szolgálni.

Szeretném, ha röviden bemutatkozna.

Bár Budapesten születtem, doroginak vallom magam. Általános és középiskolámat is itt végeztem. Később kerültem Egerbe a tanárképző Főiskolára, ahol rajz biológia szakos tanárként végeztem. De ambiciózus lévén elvégeztem a képzőművészeti főiskolát is később. Emlékszem gyerekkoromban a szüleim egy-két papírlappal és színes ceruzákkal bárhol ott hagyhattak, mert tudták ez a tevékenység, a rajzolás, a festés, órák múltán is leköt. Jelenleg is ez a játék foglalkoztat, csak egy kicsit igényesebb lettem magam felé.

Festményei nagyon szerteágazóak, sokféle stílust tükröznek. Kihívásnak érzi ezt?

Nem igazán, inkább kíváncsiságnak. Szinte mindennel így vagyok. Régebben varrogattam. Megterveztem a ruhát, kiszerkesztettem, kiszabtam, megvarrtam, de egy szabásmintát sohasem használtam kétszer. A festéssel is így vagyok, ha a technika érdekel, addig csinálom, amíg újat ad nekem. Ma már nem készítek selyemképeket, mert úgy érzem kimerültek a lehetőségek, minden trükköt megismertem, csak ismételném magam. Más lenne, ha a téma foglalkoztatna. A TÉMA”, mint például a bányászat emlékei: ez egy kimeríthetetlen feladat pl.

Sokfelé voltak már kiállításai, ezeknek milyen visszhangjuk volt, s mennyire inspirálja a közönség véleménye?

Azt mondhatom, hogy sikeresek a kiállításaim, sokan eljönnek a megnyitókra, sokan utána telefonon is gratulálnak, ami természetesen minden művésznek egyfajta visszaigazolás, jól esik, mint a színésznek a taps. Mégis lehet, hogy furcsa lesz, amit mondok, de a közönség egyáltalán nem befolyásol. Talán nagyképűen hangzik, de nem érdekel, ki mit gondol, tetszik-e neki vagy nem, mert nem azért festek, hogy tessen az embereknek, hanem azért, mert így tudom elmondani a véleményemet dolgokról és ez vagy egyezik a néző véleményével, vagy nem. Természetesen az elismerés jól esik, de nem igénylem, hogy feltétlenül egyetértsünk. Szeretem, ha valaki kritikusan szemléli a környezetét, és nem szolgaian elfogadja. Szívesen meghallgatom mások gondolatait, és jól esik, ha a munkáim mögé látnak. Nekem a festés egyfajta belső kényszer, de ez egy rossz szó, a művészet az, amihez igyekszem alázattal lenni és szolgálni.

Mint művésznek, van e ars poeticája?

Az alázat és a szerénység, amit már említettem nagyon fontos. Nem csak a művészet területen, hanem az élet minden területén fontosnak tartom. A ránk szabott feladatokat kötelességünk tudásunkhoz méltón, a legmagasabb színvonalon elvégezni. Ez egyben őszinteség és tisztelet a másik ember iránt. Ez nem ars poetica, de örök igazság, melyet József Attila verseiben gyönyörűen megfogalmaz.

Mennyire ismeri kortásait, főleg a helybelieket, és tart e velük kapcsolatot?

Sok művésszel vagyok és voltam is kapcsolatban. Részt veszek nemzetközi alkotótáborokban, biennálékon, szimpóziumokon, így sok emberrel kerülök kapcsolatba Gyerekkoromban Heil Huba Ferenc festőművész vezette a dorogi bányász képzőművész kőrt, később Furlán Ferenc festőművész vette át. Ők indítottak el ezen az úton. Kollár György, I. Végvári János, Árvai Ferenc, művészetét is ismerhettem, sajnos már nincsenek közöttünk. Mindegyikük nagy tisztelője vagyok. Lábik János, Kaposi Endre, Balla András, művészbarátaim és még sokan mások rendszeres látogatói a kiállításaimnak.

Később mesterem volt Seres János, Bráda Tibor, Patay László. De jártam Kokas Ignác, Barcsai Jenő, Gyúró István, Szántó Piroska, Hérics Nándor műtermében. Sokakat említhetnék még és lehet, hogy akkor sem lenne teljes a felsorolás, így inkább egy- két esetet emelnék ki. Fontos aspektusa volt életemnek, hogy levelező kapcsolatban állhattam Viktor Vasarelyvel. A hetvenes években személyes barátsága hatására kezdtem el foglalkozni az igazi képzőművészettel. Általa ismertem meg a nemzetközi kortárs képzőművészetet. Szakmai instrukciókkal látott el. Jelenleg pedig a kortárs olasz festészet realista, filozofikus vonulatának nemzetközi szinten is kiemelkedő alkotója Matteo Massagrande világhírű festőművész barátsága kitüntetés számomra. Vele, Hajóson találkozom, a nemzetközi alkotótábor vezetője, fegyelemre és alázatra tanít.

Konkrétan akar e valamit "mondani" műveivel, és miként látja jelen helyzetét a mai művészvilágban?

Ezt nehéz megítélni, de nem is foglalkoztam még ezzel. Teszem a dolgom mint mindenki körülöttem. A színészet, a költészet, a festészet az alkotás bármely formája olyan dolog mely lehet sikeres,vagy sikertelen, de semmiképpen nem ítélhető meg a maga idejében egyértelműen, az idő távlatából, nagyobb rálátással objektívebb képet kapunk.

Tervben van e közelgő egyéni vagy csoportos kiállítás, és lesz e saját festőalbuma?

A 2016-os év áprilisát írjuk és túl vagyok 13 csoportos kiállításon és két egyéni kiállításon, de legalább ennyi vár még rám. Május elején zárom Esztergomban, a Duna Múzeumban az Emlékezés” című tárlatomat. Szeptemberben pedig Dorogon, a 66. Bányásznap programjaként nyílik a Rekviem címmel, melyet a kesztölci közönség ez év februárjában láthatott. Ehhez katalógus is tartozik. Nagyon szépre sikerült és ez úton is köszönöm a kesztölci önkormányzatnak is, hogy támogatta ennek megjelenését.

Nagyon rangos csoportos kiállítás lesz Barcelonában. A Nemzetközi Tűzzománc Egyesület (CKI) szervezésében Nemzetközi Zománcművészeti Expo formájában kerül megrendezésre június 9-től 30-ig, ahol a világ minden tájáról képviseltetik magukat zománcművészek. A másik, talán a legrangosabb az idén, Brüsszelben az Európa Parlamentben megrendezésre kerülő reprezentatív csoportos tárlat, melynek megnyitójára június 14-én kerül sor. Tizenhat művész képviseli a felvidéki kortárs magyar képzőművészeti kultúrát. A művészek közül nyolcan kaptunk hivatalos felkérő levelet, így személyesen is jelen lehetünk 13-17-ig Brüsszelben az Európai Parlament vendégeiként.

Mindkét kiállításhoz tartozik katalógus is, de tervezem a saját munkáimat bemutató kiadvány szerkesztését is.

Mik a tervei, elképzelései a jövőt illetően?

Szeretem, amit csinálok, talán hobbi ez, de semmiképpen sem érzem munkának. Az akrilfestészet és a zománcművészet érdekel. Mindkét technika tartogat számomra még lehetőségeket. Ezt a tudásomat szeretném minél jobban elmélyíteni.

Olvasta már?