Kesztölc Kestúc

keresés

A két kápolna merőben különbözik egymástól. Más jellegű az építése, mégis összhangban vannak. A nem hívő embert is áthatja valami lelkiség ebben a félhomályos, romantikus helyen.

Falunkban az úgynevezett "Zsabárnyában" a mélyúton két különálló kis kápolna látható. A legenda - hagyomány szerint azért épült, mert megjelent a Szűz Mária.

Nyilván megtalálható mindkét építménynek a hivatalos története, magyarázata, miért miként és kik mikor építették. Ez persze fontos és kell is. 

De a hely atmoszférája az, ami igazán érdekes. Minden évben több alakalommal is elzarándokolnak a hívők. Misét tartanak itt, és megvan a varázsa, hangulata. Könnyű feelsétálni az immár végre valamelyest asztfaltozott úton, a fákkal benőtt kis úton. Szinte mindig van friss virág. Található melette pad, ahol le lehet ülni, megpihenni, elmélkedni, hallgatni a csendet, a természet hangjait.

Érdemes néha "csak úgy" felsétálni, megnézni, jót tesz a testnek és a léleknek is.

Olvasta már?

Pannonhalmai zarándoklat

Dr. Magyar Pál atya szervezésében részt vettünk egy csodálatos zarándoklaton a Szent Kelemen Plébánia híveivel. Egy hatvanfős buszt töltöttünk meg Pünkösd hétfőn. Baloghné Kurucz Bernadett beszámolója

2. Az Újszövetség húsvétja

Jézus a lakoma borára azt mondta: "ez az Én Vérem, az Új Szövetségé". Ezzel Új Szövetséget hozott létre, azok közösségét, akik hisznek Őbenne, Őhozzá tartoznak, és Általa az Istenhez.

1. Az Ószövetség húsvétja

A Húsvét ünnepének gyökerei az Ószövetségbe nyúlnak vissza. Az Ószövetség Húsvétja az Egyiptomból való kivonulás volt.