Kesztölc Kestúc

keresés

Nem mindennapi fényképet készített egy amatőr fotós, Mihalik Roland. Sikerült lencsevégre kapnia egy Kesztölc felett elhaladó űrállomást. Mihalik Rolandot Lehoczki Dávid kérdezte.

Roland elmondta, hogy az egész dolog még általános iskolás korában kezdődött, amikor is Keresztapja a honvédségnél dolgozott, aki napi szinten járt Kecskemétre. Az ott gyakorlatozó magyar és külföldi pilótáktól gyakran kapott mindenféle repülős relikviákat, melyek egy része aztán nála landolt. Naptárak, poszterek, kitűzők, de az egyik a mai napig is használt, svájci hadsereg számára gyártott bicska, csupa olyan apróság, ami egy életre megalapozta a repülés iránti rajongást. Fiatalon persze ki ne álmodná bele magát egy vadászgép fülkéjébe, de mint sokaknál, ez nála is csak ábrándozás maradt, a plafonon lógó makettek csak porosodtak, a tinédzser évek viszont másfelé fordították a tekintetét. Ez pedig nem más volt, mint a fotózás, illetve a technikai sportok, elsősorban a rally iránti szenvedély.

12-13 évesen a Németországban élő rokonuktól ajándékba kapott egy Zenith típusú tükörreflexes fényképezőgépet. Ez hatalmas előrelépés volt ez azt megelőző családi masinához képest, ráadásul kapott mellé egy elég komoly nagyításra képes objektívet is, így az első adandó Esztergom Rallyn máris elfogyasztott néhány tekercs fimet. Sajnos ez akkoriban sem számított olcsó hobbynak, az előhívatás költségei gátat szabtak az ész nélküli "lövöldözésnek".

A következő fontos állomáshoz akkor érkezett, amikor saját fizetéséből vásárolta meg az első digitális tükörreflexes gépét, amit 2010 környékén egy újabb követett. Ekkor még csak amatőr természetfotókat készített.

Később viszont előrelépés történ, hiszen kis csapatba verődve a kesztölci haverjaival jártak fotózgatni, majd a községi klubban kiállítást is rendeztek a képekből. Ebben az időben kezdte újra komolyabban érdekelni a repülés, meg is járt néhány repülőnapot. Egy életre az ember emlékezetébe vésődik, amikor egy Szu-27-es hajtómű elképzelhetetlen mély robajjal felpörög, vagy ahogy egy Mig-29-es utánégetővel függőlegesen távozik a betonról nekifutás után. Az élmények után csatlakozott is egy internetes klubhoz, akik közül többen a „contrailspotting” műfajt űzték, és ez annyira megfertőzte, hogy ma már nem tud úgy kilépni az utcára, hogy az első tekintetét ne az égre szegezné.

A contrailspotting kifejezés a magas légteret használó, felettünk csak átrepülő gépek megfigyelését jelenti. Az elején persze az ember mindenre lő, ami csak repül, később viszont a menetrendszerinti járatokon felül elkezdi keresni az alkalmi jelleggel repülő, különlegesebb járatokat. Ezek leginkább ritka típusok, megszokottól eltérő útvonalat teljesítő gépek, különleges festéssel rendelkező repülők, alacsony darabszámban üzemeltetett gépek, és persze minden ami az ember szívéhez közel áll. Vegyük például az egykori szovjet Malév típusokat, manapság már olyan kevés társaság repüli őket hogy igazi kincs, ha valaki lefényképez egyet. De hasonlóan értékes fogásnak számít például a jelenleg egyetlen példányban üzembe helyezett Antonov 225-ös óriás teherszállító, amely a világ legnagyobb repülőgépe is egyben. Az érdeklődését egyébként olyan szinten lekötötte az elmúlt években a téma, hogy ma már szinte hiba nélkül meg tudja állapítani a gépek konkrét típusát kondenzcsík alapján, de nem ritka hogy hangot hallva az órára nézve tudja, hogy melyik menetrend szerinti gép halad el felettünk, járatszámmal, célállomással, a ritkaságokat pedig már hangról is felismeri.

A megfigyelést manapság már nagyban megkönnyíti a legismertebb ilyen témájú oldal, a www.flightradar24.com. Ez az oldal a legtöbb polgári repülőgépet megjeleníti, a gép transzponder jelei alapján, ám sajnos a nagy fogások legtöbbször titokban érkeznek. Erre egy másik weboldal jelenthet némi segítséget. A www.adsbexchange.com oldalon már gyakran megfigyelhetők katonai gépek is.

Az áthaladó gépek megfigyeléséhez a felszerelés is bővítésre szorult. Első körben egy márkás, de kezdő szintűnek számító 900mm-es távcsövet választott, amelyre egy úgynevezett M2-es adapter segítségével felaplikálható egy tükörreflexes fényképezőgép, gyakorlatilag mintha egy objektívet használnánk, teljesen manuális módban, mindenféle visszajelzés nélkül. Pár évig egy még komolyabb 1200mm-es forgózsámolyos távcsövet is használt, ettől, utólag nézve sajnos megvált. Cserébe a munkája miatt ma már „full frame” szenzoros gépeket használ, ami ugyancsak előrelépés volt a képminőségben. Ezzel a technikával egy 11-12km magasan repülő gépet is le tudunk fotózni úgy, hogy a típus, társaság könnyen beazonosítható, sőt ha az időjárási feltételek is adottak, a gép lajstroma is leolvasható. Ez a távcső kezdő csillagász megfigyelésekre is alkalmas. Laikusok számára hatalmas élmény akár csak a hold krátereinek megfigyelése, de látható vele a Jupiter és akár holdjai, a Szaturnusz gyűrűstül, vagy kiegészítő napfóliával akár a napkorong is.


Mihalik Roland fotója a Panstarrs üstökösről

2012-ben a Vénusz bolygó is megfigyelhető volt ezzel a módszerrel, amint a napkorong előtt haladt át, és hasonlóan érdekes fogás volt a Panstarrs üstökös megörökítése is, de jól lekövethető a másfél óránként átvonuló nemzetközi űrállomás is, melyet most meg is örökített.

Mihalik Roland fotója a nemzetközi űrállomásról

Az ISS (nemzetközi űrállomás) megfigyeléséhez a www.n2yo.com oldalt használja, itt élő követésre éppúgy lehetőség van, mint a 10 napos előrejelzés lekéréséhez, ráadásul számos egyéb műholdat is megfigyelhetünk vele. Az állomás egyébként szabad szemmel is könnyen megfigyelhető, ha megfelelő szögben érkezik, az átvonulás igen látványos, a fénye gyakorlatilag erősebb, mint bármely csillagé, nagyjából 3-4 perc alatt szeli keresztül az égboltot. Nagy érzékenységre állított géppel már ezzel a távcsővel is fotózható a kb 400km magasságban pályára állított objektum.

A távcső állványzata kiegészíthető mozgatómechanikával, úgy hosszú záridős képek is készíthetők lennének, melyen már mélyég objektumok, galaxisok is megfigyelhetők. Ezt az opciót eddig nem használta ki, viszont szeretné egy komolyabb távcsővel gazdagítani a felszerelést, mert a jelenlegi fényképezőgépében még óriási tartalékok vannak.

Olvasta már?

Az Észak Dunántúli Vízmű Zrt tájékoztatatása

Az Észak Dunántúli Vízmű Zrt tájékoztatja a Kesztölci lakosokat, hogy a társaság részéről Kesztölc településen, a mai naptól kezdődően (2024.02.08) , ellenőrzéseket végeznek, mely során minden felhasználási helyet felkeresnek. Tisztelette...

Kesztölci hulladéknaptár 2024

Tisztelt Kesztölci Lakosok! Az alábbi linkre kattintva elérhető a 2024 évi hulladéknaptár. Kesztölci hulladéknaptár 2024