Kesztölc Kestúc

keresés

.

A 2020-as év sok váratlan és bizonytalan eseményt tartogatott mindannyiunknak, éppen ezért volt megnyugtató és örömteli a szervezők és a résztvevők számára, hogy a szokásos nyári festőtábor megvalósulhatott Gyulai Zsuzsanna vezetésével idén is, immár harmadik alkalommal. A Virágzó Kesztölc Egyesület felajánlotta támogatását, így 24 kesztölci általános iskolás gyermek vehetett részt augusztusban az ingyenes táborban. A felajánlott összegből minden alapanyagot meg tudtunk vásárolni, a festékeket és vásznat egyaránt. Hálás köszönet érte a gyerekek és a művelődési ház nevében!

Külön szeretném megköszönni Szijártó Árpádnak az idén is felajánlott kartonlapokat, így korlátlanul állt a gyerekek rendelkezésére az alapanyag.

A legfőbb köszönet Gyulai Zsuzsanna festőművészt illeti, aki idén is, ahogy eddig minden évben, végtelen türelemmel foglalkozott kis tanítványaival és szemmel láthatóan eredményesen, hiszen fantasztikus alkotások születtek. A gyerekek örömmel és odaadással, fegyelmezetten és érdeklődve vettek részt a foglalkozásokon, mely bővítette eddigi ismereteiket és megalapozza további képzőművészeti fejlődésüket.

Kedves Érdeklődők! Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttek ma megtekinteni a kiállítást. Családias hangulatú megnyitón mutattuk be a táborban született alkotásokat. A kiállítást Nyírő András, a Virágzó Kesztölc Egyesület elnöke nyitotta meg.  Reméljük, hogy a jövőben is folytatni tudjuk ezt a hagyományt és a következő nyáron is lesz festőtábor.

Szeretettel várjuk Önöket a művelődési házba, ahol a kiállítás megtekinthető jövő héten csütörtökig, a könyvtár nyitvatartási idejében! 

                                                                                                                                                  Klinger Ágnes

Erre a szövegre kattintva megtekinthetőek az alkotásokról készített fényképek.

Makovics János fényképei:

Olvasta már?

Nyárzáró játszónap

Kedves Gyerekek, Szülők, Nagyszülők! Szeretném megköszönni, hogy a tegnapi nyárzáróra ilyen sokan eljöttetek a meleg idő és a hosszú hétvége ellenére!