Kesztölc Kestúc

keresés

Reznyik Adrienn március elsejétől pedikűrrel várja vendégeit a kesztölci Style & Hair Szalonban.

Adrienn a pedikűrös szakképesítés mellett folytatja tanulmányait, hogy folyamatosan tudja képezni magát. Legközelebb egy olyan tanfolyamra megy, ahol egy forradalmian új technikát fognak gyakorolni. Ez pedig nem más, mint a gyümölcssavas hámlasztás, a szike nélküli pedikűr, ami inkább hasonlít egy wellness élményre.

Adrienn elmondta, hogy imádja Kesztölcöt. Itt született és ide járt iskolába. Volt, amikor fél évig Angliában élt és volt egy évig Pilisszentivánon is, de a szíve mindig Kesztölcre húzta, mert itt érzi a legjobban magát, ezért úgy döntött visszaköltözik hozzánk. Adrienn hozzátette, hogy többen panaszkodnak, hogy élhetetlen Kesztölc, de ő nem így látja, hiszen ilyen csodálatos falu kevés van.

„Egy álmom válik valóra a pedikűrös állással, hiszen gyalog járhatok dolgozni a saját faluban” – tette hozzá zárómondatként.

Március 1-jétől minden kedves leendő vendégét, lábápolással várja Kesztölcön, az Esztergomi út 3. szám alatt található Style & Hair Szalonban! Márciusra pedig már most lehet időpontot foglalni a +36 30 246 7070-es telefonszámon!

Olvasta már?

Az Észak Dunántúli Vízmű Zrt tájékoztatatása

Az Észak Dunántúli Vízmű Zrt tájékoztatja a Kesztölci lakosokat, hogy a társaság részéről Kesztölc településen, a mai naptól kezdődően (2024.02.08) , ellenőrzéseket végeznek, mely során minden felhasználási helyet felkeresnek. Tisztelette...

Kesztölci hulladéknaptár 2024

Tisztelt Kesztölci Lakosok! Az alábbi linkre kattintva elérhető a 2024 évi hulladéknaptár. Kesztölci hulladéknaptár 2024  

Gondosóra

Az idősek klubjába van űrlap a gondosóra igényléséhez.. Segítenek kitölteni az űrlapot és tájékoztatást adnak személyesen és a  06308334818 - as telefonszámon.