Kis gyöngyszem a szomszédban, Valovics László lírai rövidfilmje.

Leányvár történelmi és szakrális emléke az 1785-ben épült Kálvária kápolna és kereszt. A történelem viszontagságai ezt a szépséges épületet és a mellette lévő, feszületből, Szűz Mária és Keresztelő Szent János szobrából álló szoborcsoportot sem kímélték. Hazánk sok más, az emberek számára oly sokat jelentő épület-ereklyéjéhez hasonlóan a pusztulás szélére sodródott, a keresztet és az egyik szobrot a viszontagságos idők során le is rombolták.

A leányváriak azonban úgy gondolták, nem nyugodhatnak bele a veszteségbe. Így – mivel hittek az összefogás erejében – közös munkával, adományokból felújították. Ez történt 1998-ban.
A Kápolnának otthont adó Domb hiába emelkedik ki, mint Leányvár legmagasabb pontja, méltatlanul elhanyagolt maradt. Ezen az állapoton kívánt változtatni 2010-ben Hanzelik Gábor polgármester képviselőtársaival. A lehetőségek mindig megtalálják azt, aki kezdeményez. Így történt ez ebben az esetben is: a Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület pályázatot hirdetett, melyen a Leányvári Német Nemzetiségi Kulturális Közhasznú Egyesület civil szervezetként tudott pályázni. Rövid volt a határidő – de a leányváriak összefogása segített legyőzni minden akadályt: a pályázati dokumentáció összeállítása, az árajánlatok bekérése, a műszaki tervek elkészítése mind időre, hiánytalanul megtörtént. A pályázattal tízmillió forintos támogatást nyertek: a leányváriak régi álma valóra válhatott: megvalósulhatott a Kápolna-dombi emlékhely mellett egy pihenőpark kialakítása is. Sőt, a parképítési munkák mellett a szobrok helyreállítására is lehetőség nyílt!
Az ajánlattételi felhívást megnyert Aleon-ker Kft. lelkiismeretes munkát végzett: a pihenő park gyönyörű lett. A cégtulajdonos, Mezős Balázs nyolc előnevelt fát is ajándékozott a pihenőnek. A parkosítási munkálatokban Hentz Béla működött még közre, a szobrászati munkákat pedig ifj. Manhertz Mátyás végezte. Az ő elkötelezett munkájuk, a leányváriak összefogása hozta létre ezt a gyönyörű kis pihenőt Leányvár csúcsán.

A leányvári Kápolna és a Kálvária-szoborcsoport a település legmagasabb pontján áll, kiemelkedik a falu fölötti domboldalon. Eddig azonban az itt lakók nehezen tudták megközelíteni, mivel meredek, omladékos rézsűk vezettek oda. A terület gyomos-gazos volt, sok magonc- és sarjadék fa, magas bokrok borították, nehéz volt közlekedni rajta. A falu központja felé forduló kálvária szoborcsoport hiányos, megrongálódott állapotban volt: a szögletes oszlopokon álló szobrok közül csak Szűz Mária szobra maradt meg, a középen elhelyezett feszület hiányos állapotban volt, Szent János szobra pedig teljességgel hiányzott a szoborcsoportból. A szobrok talpazatát képező oszlopok is megdőltek, alapjuk nem volt megfelelő. Szerencsére maradtak olyan fényképek, amelyek megőrizték a szoborcsoport eredeti alakját, így azok képezhették a helyreállítás alapját.
A tereprendezés során a fő cél az volt, hogy megfelelő terület legyen az épület körül, így lesz helye az ünnepségeknek, megemlékezéseknek, rendezvényeknek. A kápolna körüli bozótost kiirtották, így mind a Kálvária-domb, mind az épület könnyebben megközelíthetővé vált. Zúzott köves sétány kialakításával kötötték össze a Kápolna-dombot a Kálvária-dombbal – ezzel az emlékhelyek könnyen, kényelmesen megközelíthetővé, látogathatóvá váltak. A területen durvaterep-rendezésre is szükség volt, hogy esztétikusabb, állékonyabb rézsűk jöhessenek létre, melyek nem csak, hogy lankásabbak, de a csapadékvizet is elsikkasztják. A tönkrement gyepfelületet tereprendezéssel, újravetéssel állították helyre – így igazi pihenőpark jött létre. Ehhez persze szükséges volt különféle térelemek kialakítása is park sétánya mellett: pihenő padokat, hulladékgyűjtőket, információs táblákat állítottak fel.

A felújítási munkák során egy váratlan meglepetést, ajándékot is kaptak a leányváriak: „a falu történelmének egy darabja fordult ki a földből" – fogalmazott Hanzelik Gábor polgármester. Az eredeti Mária szobor és a kereszt egy-egy darabját találták meg a földben. Helyreállításuk, sajnos, már nem lehetséges, de a megtisztításuk után kiderült, hogy megőrizhetőek az utókor számára.
A leányvári Kápolna és a Kálvária-szoborcsoport szomszédságában, gyönyörű természeti környezetben vár mindenkit a pihenő park. Csodálatos hely a kikapcsolódásra, lelki feltöltődésre. Vigyázzunk rá együtt, hiszen a miénk!

Olvasta már?

Szlovák receptek Piliscsabáról

Kemencében sült, kenyértésztával borított káposztás oldalas, juhtúrós leves, és sok más finomság a Piliscsabai Szlovák Önkormányzat honlapjáról.