Kesztölc Kestúc

keresés

 

 

 

Húsvéti szomszédolás – Kesztölc 2019

A 2019-ben megrendezésre kerülő közös húsvéti rendezvénysorozat a korábbi húsvétváró foglalkozáshoz, családi délutánhoz képest számos új elemet, új mozzanatot kínált a konzorciumban résztvevő települések lakosságának. A közös programok iránti igény Kesztölcön a közösségi beszélgetések alkalmával körvonalazódott. Elsődleges igényként merült fel, hogy a helyi húsvéti hagyományok, szokások bemutatására nagyobb hangsúlyt kell fektetni, kibővíteni a korábbi rendezvények programkínálatát. A megelőző években elsősorban kisgyermekes családok számára kínáltak tartalmas kikapcsolódást a húsvétváró rendezvények. Az idei alkalom más volt, sokkal komplexebb közösségi programot tudtunk a településről érkezőknek biztosítani, a húsvéti rendezvényhét egyedülálló alkalmat kínált arra, hogy az egyes települések lakói szervezett keretek között vegyenek részt egymás hagyományőrző délutánjain. 50 fős csoportok vettek részt településenként, vegyes korosztályban. A konzorciumban résztvevők egymás rendezvényeire látogattak el. Rendkívül népszerű volt ez a közösségi akció minden településen. A vártnál jóval többen érkeztek minden nap az eseménye. Közösségfejlesztés szempontjából nagyon sikeresnek mondható volt, hiszen sok fiatal és nyugdíjas is jelentkezett önként segíteni, népviseletbe öltözve kínálták a vendégeket, segítették a közösségi rendezvény sikerét.

Csolnok

Kesztölc

Dorog

Piliscsév