Kesztölc Kestúc

keresés

Pilisvörösvár polgármestere szerint azért van szükség az M10 megépítésére, mert komoly forgalomnövekedés várható, ha a tervek szerint Solymárig meghosszabbítják az M0-ás körgyűrűt.

Gromon István, Pilisvörösvár polgármestere fórumra hívja a környező falvak vezetőit és polgárait. Mint írja: "Meggyőződésem, hogy a 10-es út mentén fekvő településeknek haladéktalanul közös lépéseket kell tenniük azért, hog yaz M0 északi szektor 11. sz. főút - 10. sz. főút közötti szakaszának megépítése előtt vagy azzal egyidőben az M10-es út is megépüljön. Ezen lépések megtételét jelen pillanatban erősen nehezíti, hogy a legtöbb település semmit nem tud az engedélyeztetési eljárásról, nem is ismeri a terveket, nem ismeri a forgalmi adatokat, és nem ismeri a beruházás várható következményeit."

Korábban Farkas András, Piliscsaba polgármestere a Facebookon jelentette be, hogy polgármestertársaival együtt lép fel az M10-es út megépítése mellett.