Kesztölc Kestúc

keresés

A rendezvényen Steindl Balázs, a megyei közgyűlés alelnöke kiemelte, hogy Kesztölc mintaszerűen vesz részt a megyei értéktár programban. Volner Pál országgyűlési képviselő meghívta a kesztölci iskolásokat parlamenti látogatásra. Fuzik János, Kesztölc szülötte, a parlament nemzetiségi bizottságának elnöke szlovákul köszöntötte a résztvevőket. Vöröskői István elmondta, hogy a falu költségvetését sikerült konszolidálni, a kisebb javításokat, fejlesztéseket már láthatják a kesztölciek. Nyírő András a Virágzó Kesztölc Egyesület elnöke bejelentette, hogy május végén megnyit az Erdészházban kialakított turistaszálló, és Kesztölc az ősszel csatlakozik a PilisBike 600 kilométeres kerékpárút-hálózatához. Klinger Ágnes meghívta a résztvevőket Tóth Tibor festőművész kiállításának megnyitójára.

Kara József képviselő felolvasta Bárkányi Valkán Zoltán novelláját, majd a mocsononoki és a felsőkirályi vendégeink vidám zenéléssel igazi karneváli hangulatot varázsoltak a Művelődési Házba, a Pávakörrel együtt énekeltek, zenéltek.

A galéria nagyobb méretű képeinek megnyitásához kattintson az alábbi fotókra. Lapozásához használhajta a navigációs nyilakat, valamint billentyűzetének jobb és bal gombját.