Kesztölc Kestúc

keresés

800-as, 805-ös és a 810-es járatok menetrendje nem változik. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem hagyta jóvá a Volánbusz tervezett járatritkítását, közölte a társaság Vöröskői István polgármesterrel.

Részlet a levélből: "2016. július 4-én, majd július 14-én elektronikus formában megküldött, Kesztölc közösségi közlekedésével kapcsolatos levelére a KTI Személyközlekedés Igazgatósága részéről az alábbi választ adjuk.

Kesztölc Községet érintően a VOLÁNBUSZ Zrt. 2016. augusztus 1-jétől bevezetni kívánt, előzetesen elküldött tervezett menetrend-módosítását, mely a 800, 805 és 810-es számú autóbusz járatokat érinti, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem hagyta jóvá, a tervezett menetrend módosítás egyelőre nem kerül bevezetésre. Az érintett autóbuszjáratok forgalmát továbbra is vizsgáljuk, és ahogy az utasforgalom fokozatosan
terelődik át a vasútra, kisebb-nagyobb korrekciók várhatóak.

A vasútvonal villamosítása után várható kedvezőbb menetrend és a villamos motorvonatok által jelentkező kapacitásnövekedés tudja majd biztosítani, hogy a térség autóbusz közlekedésében a közvetlen autóbuszos eljutások csökkenése, valamint a rá és elhordó autóbuszjáratok fejlesztése kerüljön előtérbe."

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.