Kesztölc Kestúc

keresés

Egy ellenszavazattal elfogadta a Képviselő-testület azt a javaslatot, hogy az Önkormányzat értékesítsen telkeket az Irmák Kft számára.

Simonek Antal, településfejlesztési biztottság: Két igen, egy nem szavazattal elfogadásra ajánlják. Ugyanolyan joggal jöhetnek ide fogyatékosok, mint bárki más. Kesztölc befogadó falu volt, és az is marad. Senkitől nem kérdeztük meg, hogy miért jött ide. Az ellenzőknek nincs morális alapja, hogy ez megkérdőjelezzék. Sokan megtévesztették az embereket, ijesztegették, azzal, hogy bolondok, drogosok jönnek ide. Még azt is mondták, hogy menekültek jönnek ide. Sokakat megvezetettek. Sok tőzsgyökeres kesztölci megkeresett, hogy ne hagyjuk magunkat. Nekünk nem csak a kétszázvalahány kesztölcinek, hanem minden kesztölcinek kell megfelelnünk. Tudom, hogy van, aki minket buta tótoknak nevez. Megkérem a Kesztölcért Egyesületet, hogy ne mondják, hogy képviselnek minket, a Szent Kelemen Polgári Kört, és másokat. Olyan ember is beszállt a harcba, aki nem magyar állampolgár és nem kesztölci lakos. Furcsa, hogy ilyen is megtörténhet. A Szent Kelemen Polgári Kör tagjai úgy gondolják, hogy a fogyatékosoknak meg kell adni a lehetőséget, hogy itt kezdjék el életüket. Nem tőlük kell félni, hanem az alkoholistáktól és az erőszakos emberektől. Tiszteletben tartom az ellenzők véleményét, mindenkinek szíve joga, hogy mit gondol, de nem szeretném, ha minket kevés szürkeállománnyal ellátott embereknek, buta tótoknak neveznének.

Vöröskői István polgármester: annyi változatási kérelem érkezett, hogy évente felülvizsgáljuk a szerződést, ezt beletesszük a megállapodásba. Felteszi a kérdést, hogy ez a módosítás bekerüljön a szerződésbe

Simonek Antal név szerinti szavazást kér. Vöröskői István polgármester elfogadja, és szavazásra terjeszti elő az Irmák Kft-vel történő szerződés elfogadását.

Vöröskői István: igen

Kara József Zoltánné: nem

Kara József: igen

Kochnyák Sándor: igen

Szivek Péter: igen

Radovics Istvánné: igen

Vöröskői István: A képviselőtestület az együttműködési szerződést hat igen, egy nem szavazattal elfogadta. Következő kérdés: az Irmák Kft számára értékesítse-e az Önkormányzat az érintett telkeket.

Szivek Péter: Mindenki azt várja, hogy döntés szülessen. Mindenki tudhatja, hogy vagy így, vagy úgy, ez a projekt létrejön. Egy kérdés van: érintsen-e ez a projekt önkormányzati tulajdont, vagy magántulajdonok értékesítésével jöjjön létre az Irmák projekt. Olyan döntésre jussunk, hogy minél többen élhessenek ezekkel a szolgáltatásokkal a faluban.

Simonek Antal: Ha mi most ellene szavazunk, akkor is meg fogják oldani a projektjüket. Nekünk olyan kapcsoaltot kell létrehoznunk, hogy a falu minél jobb lehetőségeket kapjon.

Kara József: Ez a kérdés ingatlanra vonatkozik.

Vöröskői István: név szerinti szavazás a telekeladásról:

Kara József Zoltánné: nem

Kara József igen

Simonek Antal igen

Szivek Péter igen

Radovics Istvánné igen

Vöröskői István igen

Vöröskői István megállapítja, hogy a Képviselő-testület hozzájárul ahhoz, hogy a polgármester az Irmák kft-vel a telekeladási szerződést megkösse.

(nem hivatalos jegyzőkönyv-részlet)

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.