Átlépve

Voltak határok, kívül, belül:
már szabad vagyok szárnyalok
azúrkék felhők alatt messze, hol
a kék tenger habjai nyaldossák
lábaim, s nem marad nyom utánam:
mint őszi pára, eltűnök már, s nem
leszek többé „sorscsapás” és gond
másnak, magamnak, lépek lassan egyre
beljebb a végtelenbe, szemben a
nappal melybe belenézek vörösen,
és ahogy a víz habzó fodrai egyre
jobban magukba fogadnak, átölelve
mint sosem volt igaz hű szerető,
leszek egyre kisebb a mennyei
kékségbe burkolózva, és mikor
már nyakam köré mint kötél
csavarodnak a körhullámok,
egy örömsóhaj száll fel az égig :
immár itt a rég vágyott pillanat,
egyesülhetek kék ég és a tenger
egybeérő horizontjával, s mikor
már lábam alatt is lágy hullámok
kavarnak mint ezernyi gondolatok,
elengedem és átadom magam
átlépve, megérkezve a végtelenbe.

Olvasta már?

Makovics János : Májuska

Itt a május, teljes pompájában. Elég csak felsétálni a Pálos Gyógynövénykerthez (képünkön), hogy lássuk kizöldült hegyeinket, a virágzó kakukkfüvet, a trillázó madarakat. 

Olvad a hó

Búcsúzik a tél, bimbókat bontogat a tavasz. Nagyszerű költőnk és festőnk szépen adja vissza a koratavaszi hangulatot. Makovics János verse, Tóth Tibor festménye.