A mi éghajlatunkon a november nem a legalkalmasabb időpont ásatások végzésére. Az ilyenkor megszokott bőséges csapadék miatt többnyire átázik a talaj, s a nedves rétegek szerkezete, színe megfigyelésre csaknem alkalmatlanná válik. A vizes, sáros, összeragadt földből nehezebben kerülnek napvilágra a kisebb tárgyi töredékek. A külső körülmények, építkezési beruházások miatt azonban olykor mégis ilyen időpontban kell a régészeknek ásniuk. Esztergomban most éppen egy korai Árpád-kori templomot és környezetét kutatják a helyi múzeum szakemberei Tari Edit régész, intézményvezető irányításával. A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ felkérésére végzi a Balassa Bálint Múzeum a próbaásatást. A kutatás a vasút villamosításához és az új buszpályaudvar építéséhez kapcsolódik. Bár a területet már sokszor vizsgálták, most először történt meg a szakszerű, átfogó feltárás. És az ilyen kutatás szinte törvényszerűen meglepetéseket is rejteget.

A már eddig is ismert ásatási helyszínt először meg kellett tisztítani a növényektől: bozóttól, fáktól, méteres csalántól – valamint az évtizedek alatt idehordott kommunális hulladéktól. A megtisztított szakaszon felszínre került alapfalakat, sírokat Tari Edit mutatta meg.

A környező terület, Kovácsi a magyar kora középkorban a pénzverők és ötvösök faluja volt. Az itt lakók túlnyomóan „ingáztak”, hiszen Horváth István nyugdíjas igazgató kutatásai szerint a pénzverde feltételezett helye Esztergomban, a legkorábbi időkben a királyi palotában, később a mai belvárosban, a Széchenyi téren volt. Okleveles adatok 1221 óta vannak Kovácsi településről.

A városrész jelentős méreteire a régészeti terepbejárás eredményéből lehet következtetni. Írásos dokumentumok bizonyítják 1270-ből, hogy ennek az Esztergom szélén található lakónegyednek három temploma is volt. Az egyiket Szent Kozma és Damján bizánci orvosszentek tiszteletére szentelték, a másikat Szent János evangélistáéra, a harmadikat Szent Mihály arkangyaléra. Egyelőre két templom helyzete ismert, de a hajdani főváros, Esztergom tőszomszédságában épült három templom puszta létezése is elgondolkodtató.

Az Árpád-korban, több mint kétszáz éven keresztül, kizárólag Esztergomban folyt a király megrendelésére pénzverés. Valószínűleg családjukkal együtt sokan éltek Kovácsiban. A jelek szerint a tatárjárás okozta krízist leszámítva a IX. századtól a törökök betöréséig, 1543-ig virágozhatott ez a településrész. Találtak itt Anjou-kori kályhacsempe-töredéket is, és sokféle jel utal arra, hogy a pénzverés Budára költöztetése után is virágzó település maradt Kovácsi. És ha a török hódítás a teljes pusztulást hozhatta el, a romokon újból élet támadt: nyomai vannak későbbi építkezéseknek is. A templom közelében, részben annak köveiből emelve kevésbé kimunkált épület, talán török kori lakóház maradványai fedezhetők föl.

A korai Árpád-korban, a XI. század első harmadában épített háromhajós román kori templom felszín fölötti részeit azonban az évszázadok során lassanként elhordták, így mára csak a föld alatti, ám tekintélyes alapfalak maradtak meg.

Mindenesetre az ásatási terep rendkívül ígéretes. Először 1891-ben, a vasúti töltés építésekor kerültek elő sírok, majd három évvel később, a töltés szélesítésekor – újabb temetkezési helyek mellett – előbukkantak az Árpád-kori templom alapfalai is. Magát a vasúti töltést is a középkori templom és település fölötti rétegekből emelték, valószínűleg az egészet át kellene vizsgálni, mert a századforduló kubikusai biztosan nem fordítottak különösebb figyelmet a leletek megmentésére.

Két évtizeddel később, 1912-ben a Nemzeti Múzeumból Supka Géza vizsgálta meg a maradványokat. Tevékenységéről túl sok adat nem maradt fenn, de az biztos, hogy beleásatott a lelőhelybe, és sikerült azonosítania a templom helyzetét. Újabb tíz évvel később, 1925–26-ban Balogh Albin bencés gimnáziumi tanár, később az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat Múzeuma igazgatójának vezetésével folyt ásatás, ennek eredményeként már sikerült a templom alaprajzát is elkészíteni. 1954–55-ben ismét napvilágra került a templom teljes, töltésen kívüli része, és Zolnay László irányításával Szepessy Géza, a dorogi helytörténeti múzeum vezetője ásatott. A környező házak lakói talán azért sürgették a terep kitisztítását, mert szükségük volt a romok megmaradt köveire. Zolnay László viszont védetté nyilvánította a lelőhelyet, és ez gátat emelt a további fosztogatásnak.

De még ez a feltárás sem tekinthető szakmailag alaposnak, ugyanis Szepessy nem volt képzett régész, Zolnay László pedig csak kismértékben kapcsolódott be a kutatásba. Bár 127 sírt tártak föl a templom körül, csak 11-12 helyzetét dokumentálták, és csupán egyről tudható biztosan, hogy feltárásánál Zolnay személyesen is közreműködött. Nincs meg a teljes ásatási jegyzőkönyv, sőt a leletek egy részéről sem lehet tudni, hová kerültek. A most feltárt helyzet alapján úgy tűnik, nyitva hagyhatták a templom belsejét, ezért töltődött föl szeméttel az elmúlt hatvan év alatt, ezért nőtték be az omladékot a növények. Az Árpád-kori templom maradványait néhány fél évszázados fa gyökérzete feszítette szét. Az ásatási területet uralmába vette a természet. 2016. szeptember elején kezdetben a régészek még a romokat sem találták a sűrű bozótban.

Tari Edit intézményvezető a romok között mutatta meg a korábbi kutatások nyomait. A feltárásokkal nagyon megbolygatták a területet, de az ásatók nem jártak el következetesen. A feltárt sírokból nem minden esetben vitték el a csontokat, sőt olykor még sírmellékletet is a helyszínen hagytak. Előkerültek már sírokban felejtett XI–XII. századi pénzek is.

– Az 1970-es években Horváth István igazgató úr kolléganőnkkel végzett kisebb ásatást a temetőben – mondja Tari Edit. – Ennek során a terület nyugati részén újabb 12 középkori sír került elő. 1984-ben a templom főhajójából kiemelték a bronzolvasztó kemencét, amely a Balassa Bálint Múzeumban volt évtizedekig látható. Ez nagyon korai, IX–X. századi kemence, amely talán a templom építésének első időszakához kapcsolódik; Horváth István véleménye szerint a harang öntéséhez szükséges bronzot olvasztották benne. 1954-ben találtak is a területen harangtöredéket, az tehát valószínű, hogy a templomnak harangja is volt.

Négy hete tart a feltárás, ám az időjárás miatt a kutatóknak lassanként be kell fejezniük a munkát. A korábbi ásatásokhoz képest számtalan új elem került napvilágra. Feltárták a háromhajós, két nyugati tornyos templom alapozási mélységét. Több mint ezer évvel ezelőtt körülbelül 230-250 centiméterre ástak le az építők, hogy a robusztus, román stílusú templom biztosan állhasson. Az építési technikára is fény derült: rétegenként rakták le az elnagyoltan faragott kváderköveket, és minden réteg közé helyben oltott kavicsos habarcsot öntöttek. Ez a massza becsorgott a kövek hézagaiba, és az alapozási árokig kitöltötte a területet. A főhajó két falát viszont sokkal kisebb mélységben és más technikával alapozták, amiből arra lehet következtetni, hogy nem sokkal a templom építése után, talán még a XI. században bővítették az épületet. De hogy a két építési időszak között mennyi idő telt el, az nehezen megállapítható.

Az biztos, hogy nem sok ennyire korai Árpád-kori templom maradt meg Magyarországon. Hátborzongató belegondolni, hogy ezeket a falakat akár még Szent István is láthatta, ha kíséretével elvonult pénzverői települése mellett. Ha a terület mai tulajdonosa úgy dönt, a falmaradványokat konzerválják, és a nagyközönség is megtekintheti a háromhajós templom maradványait.