A fiókaszezon áprilistól augusztusig tart. Molnár Dávid fotóin bemutatjuk a leggyakoribb kesztölci madárfajokat és tanácsokat is adunk arra az esetre, ha fészekből kipottyant is jószággal találkozunk. 

Ökörszem, Molnár Dávid fényképe

A fiókák első szárnypróbálgatásai bizony ritkán sikeresek. Ilyenkor a tollas kis jószág hamar a földön találja magát, és látszólag tanácstalanul lépeget jobbra balra a földön. Ha már tollai nőttek, biztosan repülni tanul, és jó eséllyel a szülei is valahol a közelben  vannak, figyelik őt, Ilyenkor nem érdemes közbeavatkozni, hiszen a fióka hamarosan megtanul repülni . Addig is a szülei gondoskodnak róla. 

Parlagi pityer - Molnár Dávid fényképeAz ágak között szabadon (nem odúban) költő madarak fészekaljaira – a tojásokra és különösen az eleségkérő hangot adó fiókákra – nagy kockázatot jelentenek a ragadozók. Ezért ezek a fajok a teljes önállósodás, a tökéletes röpképesség elérése előtt elhagyják a fészket, egymástól és a fészektől mindinkább eltávolodva - a szülők segítségével - magányosan próbálnak túlélni. A kézenfekvő kockázatok mellett ennek a viselkedésnek az az előnye, hogy lerövidül az az időszak, amikor a fészket megtaláló ragadozó a teljes fészekaljat el tudja pusztítani. Mivel a korai fészekelhagyó madarak ekkor még nem önellátóak és a teljes értékű repülés eléréséig 5-10 napig  még fejlődniük kell, a szülők a sűrű növényzetben rejtőzködő fiókákkal hanggal tartják a kapcsolatot, így találják meg és etetik folyamatosan őket.Ilyenek például a feketerigók.

Házi rozsdafarkú eteti a kicsinyét - Molnár Dávid fényképeA szülők nem pusztán eleségforrások, a fészektestvérek pedig nem csak vetélytársak. A család szociális közössége különösen a fészekelhagyást követően válik fontossá, amikor a fiatalok a szülői mintát is látva megtanulnak alkalmazkodni a rendkívül összetett környezeti hatásokhoz. Ezt a leggondosabb emberi ellátás sem tudja még töredékesen sem biztosítani, mert mi valóban csak "etetőgépek" vagyunk a fogságban nevelkedő fióka számára. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy a mesterséges táplálás nem lehet olyan célzott és változatos, mint a természetes, ami többek között toll- és csontnövekedési problémákat okozhat, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a fiókáknak lehetőség szerint a szülei mellett a helye.

Tojó cigánycsuk - Molnár Dávid fényképeEzért kétszer is gondoljuk meg, hogy melyik fiókát szedjük össze és mentjük meg. Az életkor miatt szükségtelen fiókamentések kapcsán leggyakrabban elhangzó érv a macskák elleni védelem. Csakhogy ennek nem az otthon nevelgetés a módja! Tegyük be a fiókát egy közeli bokor alá, a sűrű aljnövényzetbe vagy egy fa ágára, és bízzuk a többit a természetre.

Erdei szürkebegy - Molnár Dávid fényképeÉrdemes abba is belegondolni, hogy a természet okosan kitalálta a madarak természetes szelekcióját, és az utódok számába belekalkulálta a betegségek vagy ragadozók miatti elhullás számát is. Ha minden fiókát megmentenénk és minden fióka felnőne, jelentős túlszaporulat lenne a madárállományban, és ez nem kívánatos. Tényeges védelemre és mentésre a veszélyeztetett fajok utódai szorulnak.

Búbos banka - Molnár Dávid fényképeNem tekinthető általánosnak, hogy egy fióka magától essen ki a fészekből. Ez többnyire erős szélben lengedező, esőtől terhelt ágakkal megdőlő fészkeknél fordul elő. Nem véletlen, hogy a legtöbb, valóban mentésre szoruló fiókát markáns frontbetörést követően találják meg.

Barátcinege - Molnár Dávid fényképeAz is előfordulhat, hogy a szülő kilöki a fiókát a fészekből. Ennek a szülőpár egyik tagjának elhullása, táplálékhiány, vagy betegség az oka. Kegyetlenül hangzik. de ha belegondolunk nagyon is racionális természeti törvénye működik ebben az esetben. A betegséget továbbörökíteni nem szabad, hiszen az a faj fennmaradását veszélyeztetné. A szülő pedig csak annyi fióka nevelését vállalhatja amennyit elbír. Ha a körülmények változnak. az ő viselkedése is változik, hiszen nem veszélyeztetheti az egész fészekalj létét a sok fióka miatt. 

Mikor segítsünk? Bármely madárfaj esetében igaz, hogy a csupasz (sokszor még nem kinyílt szemű), állni és járni nem tudó, csak fehér pehelytollakkal fedett testű fiókák segítségre szorulnak. Ugyanilyen alapelv, hogy a bármilyen korú sérült, a szárnyát vagy a lábát furcsán tartó, lógató, vérző sebű fiókák is beavatkozást igényelnek.

Karvaly - Molnár Dávid fényképeA nagyobb testű fajok, elsősorban a gólyák és a ragadozó madarak – különösen a sasok – már teljesen kitollasodott, a felnőtt egyedekhez hasonló megjelenésű és méretű fiókái csak a tökéletes röpképesség elérésével vállnak önállóvá (de nem önellátóvá!), ezért ha ilyen madarat találunk, rajtuk is segíteni kell. Ilyenkor az a legjobb, ha a közelben (általában a fejünk felett) többnyire megtalálható fészekbe kerülnek vissza (sokszor a Tűzoltóság vagy az áramszolgáltató segítségével) a fiókák.  Elsősorban a települési madaraknál fordulhat elő, hogy extrém helyre költenek. Ilyenkor - ha úgy érezzük, hogy a fészekalj veszélyben van - szintén érdemes beavatkozni, de ezt tényleg csak akkor tegyük meg, ha esély sincs a biztonságos kirepülésre.

Az első kérdés annak minél pontosabb meghatározása, hogy milyen korú és milyen táplálkozású madárfiókáról van szó. A legrosszabb, és szerencsére ritkább eset, hogy még csupasz és vak fiókákat találunk. Ezek a madarak csak néhány órásak vagy naposak, még szinte mozgásképtelenek, ezért ha a földön találjuk őket, tudhatjuk, hogy a fészekkel nagy baj történt, leszakadt vagy kilyukadt. Az ilyen fiatal madarak nem képesek magukhoz hívni a szülőket, így segítség nélkül biztosan elpusztulnak. A tollas, aktívan mozgó, szaladni és kicsit repülni is képes fiókákat többnyire nem kell megmenteni, mert ők már elhagyták a fészket (lásd az előző fejezetet).

Ha olyan fiatal madarakról van szó, amiket néhány napig vagy egy-két hétig nevelnünk kell, jó tudni, hogy milyen táplálkozású fajjal lehet dolgunk. Az egyenes, csipesszerű csőr rovarevő, a tövénél vastag, kúpos csőr magevő madárra utal; a kampós csőr, az erős karmos lábak a ragadozó madarakra jellemzőek, és ha a szemek egymás mellett, nem pedig a fej két oldalán helyezkednek el, akkor valamelyik bagolyfaj, általában az erdei fülesbagoly fiókájával hozott össze bennünket a sors. 

A megmentendő fiókák egyik legfontosabb jellemzője, hogy megfogásuk egyszerű, gyakorlatilag csak fel kell venni őket a földről. Ha a madár nem fér el a markunkban vagy  nagyon agresszív, a legjobb, ha egy pokróccal, ronggyal, ennek hiányában pulóverrel vagy inggel borítjuk le. A fej letakarása megnyugtatja még az ilyen vad állatokat is, és egyszerűbbé teszi a megfogásukat.

Amennyiben nincs időnk vagy lehetőségünk heteken át gondozni a mentett fiókákat, juttassuk el őket a megfelelő szakintézetbe. A madarakat befogadó intézmények néhány kivételes esetet nem számítva nem tudnak kimenni az állatokért, korlátozott anyagi lehetőségeik miatt csak akkor tudnak segíteni, ha a madarak már hozzájuk kerültek! Ezért a legjobb megoldás, ha felhívjuk a legközelebbi madármentő állomást vagy állatkertet, majd mi magunk visszük be a fiókákat. 

 

Olvasta már?

Festőpalánták a Művházban

A táborozók örömmel vesznek részt a foglalkozásokon, csodás kis remekművek kerülnek ki kezükből egy-egy alkotással töltött nap után. Gyulai Zsuzsa táboráról Klinger Ági és Walczer Patrik írt riportot.

Ilyen lesz az új csapadékvíz elvezető hálózat

A régiek szerint Kesztölc hét emeletes falu. Mindannyian tapasztaljuk, hogy a Pilisből lezúduló víz milyen problémákat, károkat okoz az utakban, házakban. Ezt oldja meg az új elvezető hálózat, amire támogatást kapott az Önkormányzat.