A keresztény egyház hivatalosan 998-ban celebrálta először önálló ünnepként a halottak napját, de a liturgiákban már az időszámításunk szerinti 3. századtól megtalálhatók az ünnepre vonatkozó feljegyzések. Széles körben pedig a 11. századtól terjedt el a keresztény világban.

Halottak napján az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő lelkekről emlékeznek meg, és imádkoznak értük

A néphit szerint a mindenszentek és a halottak napja közti éjszakán az elhunytak miséznek a templomban, s mikor megkondul a harang akkor indulnak el hozzátartozóik házába, így a parasztházakban ezen a napon még egy tányér került az asztalra, melybe kenyeret, sót és vizet tettek. 

Ekkor kezdődnek azok a “tiltások”, amik egészen karácsonyig  előfordulnak a keresztény kultúrkörben.   A halottak napi tiltásokat azért tartották, nehogy megzavarják a holtak nyugalmát.  Egész héten mosási tilalom volt, attól tartva, hogy akkor a hazajáró halott vízben állna, meg megsárgulna a ruha. Nem meszeltek, mert akkor a férgek ellepnék a házat. Halottak napján sok helyen nem végeztek semmilyen földmunkát, mert úgy gondolták, beteg  lesz, aki ezt megszegi. A  halottak napi esőből megjósolták, ki fog meghalni az esztendőben, és ezzel riogatták egymást. Különösen varrni  tilos, mert minden öltés egy szúrás a halottnak. Ez a tiltás egyébként egész hétre érvényes.