Valószínűleg a világ természetes rendje, hogy bizonyos dolgok felett eljár az idő, és már csak a törikönyvekből és emléktáblákból tudunk arról, hogy valaha léteztek. Lassan ilyen lesz a szénbányászat is, aminek épp itt az ideje, mert bár szén nélkül valószínűleg nem lett volna ipari forradalom, ennél környezetszennyezőbb üzemanyagot nehezen találni. Ugyanakkor minden átalakulásnak vannak vesztesei, erre pedig nincs jobb példa, mint a lassan állástalanná és reményvesztetté váló szénbányász közösségek. Ilyen településeken járt David Ramos fotós Spanyolország északi részén, ahol a szénbányászatnak már tényleg csak évei vannak hátra.

Spanyolországban a szénbányászat már tényleg a legeslegvégét járja, pár éven belül pedig végleg ki is szenved. Az iparág, aminek a gyökerei az 1600-as évekre nyúlnak vissza, 1990-ben még 40 ezer embert foglalkoztatott 167 aktív szénbányában, mára viszont csak kb. 40 bánya maradt nyitva, kevesebb mint 3000 bányásznak adva munkát.(Fotó: David Ramos / Getty Images Hungary)

A megmaradt bányák is már csak állami támogatással tudnak életben maradni, a spanyol szén iránti kereslet ugyanis az olcsóbb orosz és afrikai szén, valamint a gáz és a megújuló energia térnyerése miatt egyre kisebb. A spanyol államnak viszont a globális pénzügyi válság és annak európai felvonása, az euróválság miatt nagyon durva megszorító intézkedéseket kellett bevezetnie az elmúlt években, ami miatt a szénbányáknak járó állami támogatást 2012-ben évi 300 millió euróról 55 millióra vágták vissza. A kegyelemdöfést pedig az Európai Unió klímapolitikai szabályozása adhatja meg a szénbányászoknak. 2018-tól ugyanis már csak a bányák bezárására adható állami támogatás, így utána alig pár bánya maradhat meg az országban.(Fotó: David Ramos / Getty Images Hungary)

A 89 éves Joaquin Tunon 12 éves korában kezdett dolgozni az észak-spanyolországi Asztúria tartomány szénbányáiban. Így átélhette, ahogy az asztúriai bányászok 1934-ben és 1962-ben is szembeszálltak Franco diktatúrájával, és sztrájkba léptek. Az 1934-es sztrájkot vérbe fojtotta a spanyol hadsereg, 1962-ben viszont sikerült jobb körülményeket kiharcolniuk a bányászoknak.(Fotó: David Ramos / Getty Images Hungary)

A Pozo La Muerte bánya 2005-ben zárt be Pumarabuléban, a terület azóta az enyészeté.(Fotó: David Ramos / Getty Images Hungary)

A spanyol bányászok 2012-ben még utoljára szembeszálltak a kormánnyal, akkor több ezren vonultak az észak-spanyolországi bányákból Madridba, hogy más ellenzéki csoportokkal és mozgalmakkal együtt tiltakozzanak a kormány megszorításai ellen. Az éppen hatalmon lévő konzervatív kormány nemhogy tárgyalni nem volt hajlandó a bányászokkal, de a tüntetést szétverték a rendőrök, a kormány pedig másnap újabb megszorító intézkedéseket jelentett be.(Fotó: David Ramos / Getty Images Hungary)

A 29 éves Hector Berruetről nem sokkal azután készült a kép, hogy végzett a műszakkal a Pozo Santiago bányában, Caboranában.(Fotó: David Ramos / Getty Images Hungary)

A szénbányászat vége egész régiókat húz le magával. A spanyol szénbányászat központjának számító Asztúriában most 26 százalékos a munkanélküliség, úgyhogy aki tud, megpróbál elmenni onnan. Aki pedig marad, annak végig kell néznie, ahogy a megélhetése ellehetetlenül, és a valaha pezsgő lakhelye szellemvárossá válik.(Fotó: David Ramos / Getty Images Hungary)

Pilar Mendoza, az észak-spanyolországi bányászözvegyek egyike. Férje 37 éves korában halt meg egy munkahelyi balesetben.(Fotó: David Ramos / Getty Images Hungary)

Valaha sok gyerek lehetett a bányászoknak épített lakótelep játszóterén Mieres városban, de ma már leginkább üresen lógnak a hinták.(Fotó: David Ramos / Getty Images Hungary)

Ha játszótérre nem is, nyugdíjasotthonra és időskori ellátásra nagy igény van Mieresben.(Fotó: David Ramos / Getty Images Hungary)

A Pozo Candid II bánya 2013 óta áll üresen.(Fotó: David Ramos / Getty Images Hungary)

2003-as keltezésű jegyzetfüzet hever a pumarabulei Pozo La Muerte bányában. A bányát két évvel később zárták be.(Fotó: David Ramos / Getty Images Hungary)

A 34 éves Isaac Rodriguez 14 éve bányássza a szenet Caboranában. Neki még van munkája, de lehet, hogy már nem sokáig.(Fotó: David Ramos / Getty Images Hungary)

A helyiek legnagyobb problémája nem is feltétlenül az, hogy nem kell többet akár 700 méter mélyen kimarniuk a szenet a földből, hogy az lassan megtöltse a tüdejüket és a bőrük minden pórusát, hanem hogy senkinek nincs ötlete, mit csinálhatnának ehelyett.(Fotó: David Ramos / Getty Images Hungary)

A gazdaságilag leépülő területekről menekülnek a fiatalok, így sok helyen magukra maradnak a nyugdíjas bányászok. Asztúria lakosságának 31 százalékát teszik ki a 65 év felettiek, míg egész Spanyolországban ez az arány csak 18 százalék.(Fotó: David Ramos / Getty Images Hungary)

A Soto de Ribera erőműben még termelnek áramot az észak-spanyolországi szénből, de az uniós szabályok miatt várhatóan ez a létesítmény sem működhet túl sokáig.(Fotó: David Ramos / Getty Images Hungary)

Szent Borbála, a bányászok védőszentje az 1998-ban bezárt Pozo Ibarra bánya bejáratánál.(Fotó: David Ramos / Getty Images Hungary)

Szent Borbála ünnepén a mieresi bányászok egyperces csönddel emlékeznek elhunyt társaikra. Lassan az egész iparágat is gyászolhatják.(Fotó: David Ramos / Getty Images Hungary)