A falut (7 szőlőt, 5 vincellért, és 2 eke földet) I.Géza király 1075-ben a garamszentbenedeki apátságnak adományozta. Az alapító okiratban leírtak alapján kétség sem férhet ahhoz, hogy a szőlő műveléséhez és a bor előállításához szükséges kézműves mesterségek voltak jelen a kesztölci emberek életében. A 13. századtól az esztergomi főkáptalan tulajdonaként, többek között az egyház borral való ellátása volt a falu feladata. A török uralom idején az esztergomi szandzsákhoz tartozott és egy korabeli adóösszeírás szerint, köteles a török számára must és hordóadót fizetni. A földműveléshez és az állattenyésztéshez kapcsolódó kézműves mesterségek mellett a paraszti élethez kapcsolódó más foglalkozásokkal is találkozunk.

A szlovákok betelepítése után (1716-tól) bővült a mesterségek köre megjelentek a mészégetők, fuvarozók és az erdőből élő szakmák. Dr. Vándor József a falu plébánosa,  Historia Domus című gyűjteményében a következőket állapítja meg a kesztölciek iparűzésével kapcsolatban:” Az a néhány iparos: kovács, ács, bognár, asztalos, kőműves, cipész, szabó, aki a községben megélhetést talált, mind-mind idegenből szakadt ide régebben (cseh, morva, bajor). Csak a háború után kezdték az idevaló földművesek fiaikat az ipari pályára adni. Különösen az asztalosságot kapták fel, amióta –e sorok írója is- egyévi rendszeres tanonckodás után a dorogi ipartestületnél megszerezte az asztalosipari képesítést.”

A leírtakat igazolja, hogy 1731-ben három iparosa volt a falunak: pintér, kerékgyártó, takács. A létszám a további betelepítések hatására növekedett, és 1771-ben jelentős változás tapasztalható. Név szerint: Janovszky Mátyás ács, Koncz Gábor bognár, Kucsera Mátyás hentes, Praszka István molnár, Velmovszki János szövő, Vrana Antal cipész is itt munkálkodott.

 Az 1800-as években a falu lakóinak száma megkétszereződött, közel 2000 főre emelkedett.  A filoxéra járvány kipusztította a szőlő ültetvényeket. Jelentősen megnövekedett az iparral és a lakossági szolgáltatással foglalkozók száma. A dorogi szénbányák egyre több kesztölci férfit számára biztosítottak munkahelyet, így az ipar felé tolódott a foglalkoztatás aránya.  Az 1920-as években sokan dolgoztak Franciaország és Belgium bányáiban. Az iparosok és a kisiparosok korabeli vállalkozóként részesei voltak a falu fejlődésének. Sokan közülük tagjai lettek Dorog és Vidéke Ipartestületének. Létszámuk 20-25 mozgott.

Kesztölc ismert iparosai az 1930-as évektől-1948-ig.

×Bánhidi János sütő,Bagyura Emánuel szódás és asztalos, Bartolen Ferenc bognár,×Bárkányi Mátyás kőműves, Betkó Mihály fodrász,Bráder János bognár, ×Cserni Ferenc asztalos, Dukony Ferenc szabó, ×Fekete István pék, Fekete Józsefné szatócs, Fleischmann Jenő rövidárú kereskedő,  Fuzik János szabó, Harc Elek cipész, Hertlik Rezső szatócs, Hertlik Jánosné korcsmáros, Hertlik Rudolf szeszfőző,×Hertlik József kőműves, Hoffner Pál szikvízgyártó, Hornyák Gusztáv bognár,×Ipolyi Márton cipész, ×Janda Lajos cipész, Kaczirek Lajos kőműves,  Kael Kálmán ács,×Kara Mihály kádár,× Kara Sándor kovács, ×Kőhalmi Károly mészáros,×Langer József cipész, ×Mezősi József pék, ×Marton János cipész, Minczér Mihály kocsmáros, Mráz József kovács, ×Mráz András daráló és bércséplő,×Nagy István asztalos,× Navratil Mihály hentes,× Pilcz András asztalos,Radovics Gáspár italmérő kereskedő, Sashegyi Ferenc  szatócs, Spanyur István bognár, ×Sziklai Kálmán cipész,×Szlovák Sándor mészáros, ×Sztraka Sándor sütő, Szokolik Ferenc szabó,×Varga Mihály kosárfonó, asztalos, temetkezési vállalkozó,× Váczi József kádár, Vitek Márton bércséplő, ×Vitek Sándor fodrász.

× jelölt nevek 1948 szeptember 1-én a Dorog és Vidéke Ipartestület tagjai.

A helyi iparosok és kereskedők képviselőként is jelen voltak a község életében. Egy 1942-ben készült lista alapján a legtöbb adót fizető testületi tagok közé sorolják: Szlovák Sándor hentest, Radovics Mihály, özv.Minczér Mihályné, Milványi Menyhértné, Váci János kocsmárost és Csizmár János kereskedőt.

Iparos dinasztiákról csak két esetben beszélhetünk a faluban. Ácsként dolgoztak a Szlovák család (apa, fia, unoka) és villanyszerelőként a Laczkó család (apa, fia) tagjai.

Napjaink iparosai közül néhányan mester szinten részesei voltak a szakmunkásképzésnek. Szobafestők és mázolók sajátították el a szakma rejtelmeit Juhász Gyulától és Petróczi Sándortól, villanyszerelők Laczkó Lászlótól, ácsok Szlovák Józseftől, vagy fodrászok Gróf Árpádtól.

Összehasonlítva a múlt és napjaink iparosainak falunkban végzett tevékenységét megállapíthatjuk, tevékenységük példamutató akkor is, ma is, jelentősen hozzájárultak a közösség fejlődéséhez. A múltban templomot, iskolát építettek, kálváriát alakították ki, bekerítették a temetőt, a templomi körmenet számára zászlókat csináltattak, tanoncokat neveltek átadták a szakma rejtelmeit. A maiak támogatják az alapítványokat, gyermeknapot és jótékonysági bálokat, szerveznek, melyek bevételéből finanszírozzák a falu egészségügyi létesítményeit, sportöltözőt újítanak fel, gondoskodnak a templom ünnepi öltözékéről.

Megjelent: A 90 éves Dorogi Ipartestület Emlékkönyvében 2013. 243-258L.

Fotó: Nyírő Fanni - Dédnagyapám órái