Az esztergomi Várhegy királyi palotájának építését Géza fejedelem kezdte el a 10. század utolsó harmadában. Munkáját fia, István király folytatta, aki itt született és keresztelkedett, valamint itt is koronázták meg. Az ő munkájának eredményeképpen, a 11. század első évtizedében a vár a király legfontosabb székhelyévé vált, Esztergom városa pedig a Magyar Királyság fővárosává, valamint érseki központá is. Nevelője, Szent Adalbert tiszteletére emelte Magyarország első székesegyházát, a Szent Adalbert-székesegyházat.

A ma is látható lakóépületeket Árpád-házi III. Béla király parancsára emelték külhoni építőmesterek, ezzel kialakult a déli sziklacsúcson az uralkodó székhelye, központjában a sokszögletű lakótoronnyal és gyönyörű várkápolnával, melytől északi irányban egy kisebb dombon emelkedik a Szent Adalbert székesegyház. Első jelentősebb ostromát az 1241-1242-es tatárjárás idején szenvedte el, de míg a királyi várost elfoglalták és feldúlták, addig a kővárral nem boldogultak, azt sikerrel védték meg a spanyol származású Simon ispán és fegyveresei. A 13. század második felében már az egész Várhegyet az esztergomi érsek birtokolta, aki óriási hatalmának tudatában többször az uralkodóval is szembeszállt. A 14. század elején a felvidéki vármegyéket uraló Csák Máté pusztította az érsekség birtokait, míg a cseh származású Vencel király csapatai el is foglalták. Anjou Károly uralkodása idején indult meg Esztergom virágzása, a dúsgazdag érsekség jelentős építkezéseket végzett a Várhegyen. Virágzásának csúcspontját a reneszánsz műveltségű Vitéz János érseksége jelentette, amikor a folyó felőli oldalon az ebédlőpalota megépült, valamint az akkoriban európai hírű függőkert a várhegy Duna felőli oldalán, a kert megmaradt teraszai még ma is jól láthatóak a hegyoldalban.

Borítókép: A Szent Adalbert székesegyház hosszmetszete, Krey, 1756