Nem is gondonánk, hogy a madaraink ilyen duzzogós, pökhendi népek. Molnár Dávid képein még egy szürke veréb is képes szemtelen pózba vágni magát. Ezek a kis tollas jószágok felfújják magukat, kidüllesztik a mellkasukat, mint egy sértett tini a tornaórán. 

Van, akinek nincs szüksége dacra ahhoz, hogy feltűnjön. Itt van ez a jószág, megbízunk Molnár Dávidban, de ha nem Kesztölci lenne, akkor felmerülni, hogy vízfestékkel szinezte ki ezt a gyönyörű tollas királyfit.

Kesztölc az ő Párizsa. Kara István olyan szeretettel, olyan érzelmes lendülettel fényképezi a falunkat, ahogy szépasszonyokat szoktak megörökíteni. 

Amit mi kopott, málladozó falú pincének látunk, abban István a dallamos, romantikus, ábrándos, sosem volt múltat éli át. Ha egyszer a fényképezés helyett verseket írna, akkor folytathatná Arany János Őszikéit, a Margit sziget helyett Kesztölcön.

Király Gábor bátor pillanataiban portrékat is készít. Ebből a képből megírhatnánk az Érzelmek Enciklopédiáját, mert csak a mesevilágban létezik szeretet, öröm, bánat, sértettség, zavar, vidámság, büszkeség külön-külön Király Gábor portréi azért szépek, mert megmutatja, hogy mindez egyszerre, egy lélekben is ott kavaroghat.

És a finomlelkű Király Gábor mer bombasztikus lenni ott, ahol bombasztikusnak kell lenni. Esztergomot már sokféleképpen fényképezték, mégis ez a kép is beég abba a világba, amit lehúnyt szemmel elképzelünk, ha a koronázó városra gondolunk.

Borítókép: Király Gábor fényképe