Kesztölc Kestúc

keresés

A Kostel Kesztölc egyik gyöngyszeme. Néhány hónapja nyitottak, megszerettük az éttermet, a hagyományos és kísérletező ételeket, a barátságos kiszolgálást. Most Minczér Heni Balogh Gusztávot, a Kostel főszakácsát mutatja be.

Miért lettél szakács?

Már általános iskolás korom óta szerettem a konyhában lenni. Aztán egy időre sajnos másfele sodort az élet, de amint lehetőségem lett, beiratkoztam az iskolába. 2004-ben  az esztergomi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakiskolában szereztem meg a képesítésemet.

Hogy kerültél pont Kesztölcre? 

Egy kesztölci ismerősöm küldte el Facebookon a Kostel étterem hirdetését, hogy főszakácsot keresnek. Mivel pont váltani szerettem volna így eljöttem megnézni. Beleszerettem a környezetbe, az étterem koncepciójába és maradtam.

Merre dolgoztál a Kostel előtt?

A Prímás Pincében kezdtem a szakmát még gyakornokként, majd maradtam pár évet szakácsként. Aztán a Hotel Esztegomba mentem ahol már főszakács voltam.  Voltam a táti Öreg Halász főszakácsa is. Itt egyszer Robert Fico-nak is főztem. Volt ízlése, fogast evett roston utána pedig túrógombócot mandula köntösben mézes citromos tejföllel!

Kapcsolódó kép

Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Golden Eagle Danube Express luxusvonatán dolgozhattam mint főszakács több éven keresztül.  A Balkan Odyssey útvonalon Mihály angol herceg, II. Erzsébet angol királynő unokatestvére is velünk utazott.  Bejártuk Európa és Ázsia egzotikus vidékeit, többek között Isztambulban, Iránban, Montenegróban és Litvániában.

Kapcsolódó kép

Az étlapot Te állítottad össze?

Ez csapatmunka, és örülök, hogy sok ötletemet átvihettem, úgy érzem, szabad kezet kaptam. A vonaton töltött időszakból sok receptet hoztam magammal amik remélem itt is nagy sikert aratnak. 

Kostel Étterem és Panzió fényképe.

Ez egy állandó étlap vagy azért változik is időközben?

Egy része állandó, és vannak heti ajánlataink amik mindig változnak és gazdag, izgalmas ízvilágot hordoznak. A legnépszerűbbek természetesen a helyi, kesztölcies ízek, talán a legfelkapottabb ételünk a sztrapacska. A Kostel nagy erőssége a saját, minőségi bor. Lőrincz András kollégám borai több aranyérmet nyertek versenyeken. Így ételeinkben és italainkban is a kesztölci hagyományokból indulunk ki, a mai bor- gasztrokultúra igényes elvárásainak megfelelő összeállításokkal.

Hogy látod az étterem jövőjét?

Kesztölcön hiányzott egy minőségi, hangulatos étteremre és panzióra. Azért vagyok itt, mert hiszek abban, hogy a Kostel egy gyöngyszem a Pilisben, és népszerű, keresett hely marad a környéken. A sikerhez minden adott. Csodás környezet, kedves személyzet és barátságos árak.

 

Olvasta már?

Iskolai étkeztetés

Tisztelt Szülők! 2024. szeptember 03-től biztosított az iskolai étkezés. Kérjük, hogy a szeptemberi étkezési szándékot legkésőbb 2024. augusztus 30-ig szíveskedjenek jelezni Klányi Ottónénak a 30/324-5128 telefonszámon. Az étkezési igényről ki...

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.