900 éven keresztül a kis zárt zsákfalut távolról érintették a történelem hullámai. A kesztölci pap még 150 éve is nemet mondhatott a nagyhatalmú császárnak. A kegyetlen huszadik század már nem tűrt ellentmondást, világháborúk, forradalmak kavarták fel a békés szőlőművesek, bányászok életét. A rendszerváltás után Kesztölc megtalálta a szerepét, Esztergom és Dorog agglomerációs övezeteként békés nyugodt hátteret, kedves, befogadó közösségeket kínál.
Ezer éve a pálosok azért szerettek bele a környékbe, mert a pilisi erdők rengetege, a klastromi sziklák távoli, a világtól elzárt, védett területet kínáltak. Az 1700-as években Kesztölcön új életet kezdő szlovák telepesek is zárt közösséget alkottak. A kesztölci plébános, Scolari Ignác még 1852-ben is megengedhette magának, hogy fügét mutasson a forradalmat vérbefojtó császárnak.
A huszadik századdal azonban a történelem egyre inkább beleszólt a falu életébe. A világháborúk és az orosz megszállás meggyötörte a falu lakosságát. 1956-ban méltósággal, atrocitások nélkül lázadtak a kesztölciek az önkény ellen. A megtorlás brutális volt, és ráadásul szégyenbélyegként azt is rásütötték az itteniekre, hogy köztársaságot akartak kikiáltani. De a kesztölciek nem hagyták magukat, ma is büszkék vagyunk erre a legendára, a Facebookon külön vicc-csoport alakult.
A hetvenes-nyolcvanas években a termelőszövetkezet sikeresen gazdálkodott, tapétaüzeme országosan is ismert lett, ma a nosztalgiázók kedvenc témája a kesztölci tapéta. A lencsehegyi bánya szintén sok munkalehetőséget kínált.
A rendszerváltás után az egykori zsáktelepülés az Esztergom-Dorog iparvidék agglomerációs övezete lett, korszerű és rugalmas közigazgatással, ambíciózus helyi termelőkkel, vendéglátókkal.